A düsseldorfi Roatel start-up idén január 24-én nyitott meg egy új mikrohotelt Jessenben (Szász-Anhalt tartomány), a Sprint benzinkút területén, a B187-es úton.
A cég platformján, valamint a jól ismert booking.com oldalon lehet foglalni szállást.
Összesen négy szoba áll rendelkezésre.
A konténerhotel mellett zuhanyzók, WC-k, bankautomaták, üzlet, bisztró és étterem, parkolóhelyek és autómosók állnak rendelkezésre a nap 24 órájában.
Egy másik Roatel, amely a schleswig-holsteini Busdorfban található, az A7-es autópályán, a “Wikinger Land” kamionparkoló a következő hetekben nyílik majd meg.
35 szálloda és külföldi terjeszkedés
Jelenleg 7 szövetségi állam 11 mikroszállodájában éjszakázhatnak a sofőrök Németországban, amelyeket az induló vállalkozás 2019 óta folyamatosan nyit meg. A cég célja egy átfogó szállodahálózat létrehozása az autópályákon Németországban és Európában. A tervek szerint 2023 végéig 35 Roatel lesz elérhető Németország-szerte, jövő évtől pedig külföldön is terjeszkedik a start-up.
A Trans.iNFO-ban tavaly megjelent interjúban a cég társalapítója, Christian Theisen azt mondta, hogy az első külföldi ország, ahol mikrohoteleket űllítanak fel, nagy valószínűséggel Franciaország lesz.
Akkoriban Roatel egy nagy francia partnerrel tárgyalt.