
Kiszámították az útdíjemelések hatását a fuvarozók számára Németországban. 12.000 euró teherautónként
Újabb német fuvarozási és logisztikai egyesületek figyelmeztetnek a tervezett útdíjemelés komoly következményeire Németországban. A szervezetek a megtérülés hiányától tartanak, és több ezer munkahely fenyegetettségéről beszélnek, és egyáltalán nem túloznak. Az összeg kolosszális.
A cikk olvasási ideje 4 perc
Újabb német fuvarozási és logisztikai egyesületek figyelmeztetnek a tervezett útdíjemelés komoly következményeire Németországban. A szervezetek a megtérülés hiányától tartanak, és több ezer munkahely fenyegetettségéről beszélnek, és egyáltalán nem túloznak. Az összeg kolosszális.

Még egy pillanat és szeptember 18-án az útdíjról szóló törvénymódosítás első olvasásra a Bundestag elé kerül. Emiatt újabb fuvarozói szervezetek szólalnak fel az abban tervezett emelések ellen.
A német fuvarozási-logisztikai szövetség, a Bundesverband Logistik & Verkehr (BLV-pro) arra figyelmeztet, hogy a tervezett díjváltoztatás hiperinflációhoz fog vezetni, és a fuvarozók kifizetődőségének megszűnéséhez vezet.
A BLV-pro hivatalos állásfoglalásában figyelmeztet a december 1-jétől tervezett „83%-os” útdíjemelés következményeire. A szervezt szerint a fuvarozási ágazat helyzete már most is nehéz, a drasztikus emelések következménye pedig pusztító lehet.
Az útdíjemelés Németországban félelmet kelt
Ezzel kapcsolatban a BLV vezérigazgatója, Konstatin Popov, és Thomas Hansche ügyvezető igazgató a tervezett díjemelés újbóli átgondolását szorgalmazzák.
Az útdíjak növekedéséből következő drasztikus többletköltségek több fuvarozót csődbe fognak vinni, ami nem csak amunkahelyeket fenyegeti, de az egész társadalom ellátási biztonságára is hatással lesz” – emeli ki a szervezet a hivatalos állásfoglalásában.
„A szektorunk egzisztenciális fenyegetettségével, és a gazdaságnak, mint egésznek a fenyegetettségével állunk szemben. A díjak tervezett emelése nem csak csődöt hoz, de további áremelést is, ami minden állampolgárt érinteni fog” – mennydörög Popov.
Fontos, hogy a díjakból befolyó összeg az utak építésére kerüljön felhasználva, nem pedig visszaélni vele a vasút felújítására” – mondja Thomas Hansche.
„A logisztikai ágazatot a német Szövetségi Gazdasági és Klímavédelmi Minisztérium, valamint a Szövetségi Közlekedési és Digitalizálásért Felelős Minisztérium fejőstehénnek használja” – teszi hozzá keserűen Bärbel Karnik, a LBV-pro igazgatóságának titkára.
A számok nem hazudnak
Daniel Bestanding, a BLV igazgatóságának tagja, aki a Bestanding Transport and Logistics fuvarozó cég tulajdonosa, már kiszámolta a díjak jelentette költséget a cége számára.
335.000 euró (kb. 130 millió forint) – ennyi a többletköltség, ami az útdíj-emelés miatt keletkezik, amit egy év alatt a cégünknek állnia kell a jelenlegi futásteljesítmény mellett – mondja el Bestanding.
A többletköltségeket összegezte a schwaebische.de honlapon Markus Barths, bajorországi vállalkozó is.
Ez katasztrófa számunkra, és az egész fuvarozási ágazat számára. A díjak megduplázásról beszélünk akkor, amikor a CO2-kibocsájtási pótlék 18-ról 34 centre nő egy liter gázolajon egy 40 tonnás, Euro 6-os kibocsájtási osztályú teherautónk számára. 60 járművűnk van. Jelenleg havonta 55.000 és 60.000 euró közötti útdíjat fizetünk. Ha a törvény hatályba lép, ez kb. 120.000 euró lesz. Így tehát éves szinten kb. 720.000 euró többletköltség” – figyelmeztet Barth.
Ez tehát éves szinten kb. 12.000 euró többletet jelent egy teherautóra.
A vállalkozó rámutat, hogy ezzel egyidőben 2024. január 1-jétől literenként 4 centtel nő az üzemanyagok környezetvédelmi adója.
Így tehát az ágazatunkat kettősen terhelik meg. Nem is beszélve más tényezőkről, amelyek hatással vannak sok vállalkozásra. Az infláció magasabb, mint bármikor, a fizetések nőnek, az üzemanyagok ára elszállt. Mint közepes nagyságú cég nem vagyunk már képesek elbírni ezeket a költségeket” – ismeri be a fuvarozó.
Hasonló számításokra merészkedett a merkur.de számára adott interjúban Dirk Engelhardt, egy másik német szövetség, a BGL szóvivője.
Röviden, egy közepes nagyságú családi cégnek, amelynek 50 teherautója, és teherautónként 100.000 km futásteljesítménye van, éves szinten 790.000 euró többletterhelést jelent. Ezen kívül a jelenleg tervezett CO2-adó növelése mellett 35 euróra tonnánként ez újabb közel 30.000 eurót jelentene. Amennyiben (a CO2-díj – a szerk) 45 euróra növekednek, ez akár jó 85.000 euró is lehetne” – becsüli.
„Akár 130.000 munkahely is fenyegetve van”
Az egyik legnagyobb német ágazati szerv, a német Szövetségi Közúti Fuvarozási, Logisztikai és Újrahasznosítási Szövetség (BGL) szerint az útdíj-emelés minden ötödik TSL-szektorban dolgozó ember munkahelyének az elvesztésével fenyeget.
65.000-130.000 munkahelyről van szó” – figyelmeztet Dirk Engelhardt, a BGL igazgatóságának szóvivője a Merkur.de információs portállal folytatott beszélgetésben.
Engelhardt szerint a német cégeknek az ágazatban az adóteher további gyengülést jelent a versenyképességben, és már évek óta versenyezniük kell a kelet-közép-európai fuvarszervezőkkel.
Aki nem lesz képes átterhelni a túlzott költségeit az ügyfeleire, előbb-utóbb eltűnik a piacról. A CO2-díjak nagy részét a végfogyasztónak kell megfizetnie – azaz valamennyiünknek – a kiskereskedelem közvetítésével, ami tovább fogja hajtani az inflációt” – figyelmeztet Engelhardt.