TransInfo

Így szállítottak el 100 tonna lengyel aranyat Londonból. A műveleteket hónapokig tervezték. 

A cikk olvasási ideje 3 perc

8000 aranyrudat, mely közel 100 tonna súlyú és több mint 4 milliárd euró értékű szállítottak Londonból Lengyelországba. A művelet idén novemberben ért véget. A szállítmányozó cég, amely végrehajtotta az egész műveletet, csak egy bizonyos idő után, osztott meg néhány részletet a szokatlan szállításról. 

Az arany szállítását alaposan megterveztük (a műveletben részt vevők – szerkesztői megjegy.), köztük a rendőrség, a Bank of England, a Lengyel Nemzeti Bank és a G4Si együttműködésével – mondta el John Lennox, a G4Si Cash Solutions UK ügyvezető igazgatója.

Ez volt a világ egyik legnagyobb művelete, amely bankok közötti arany szállításával volt kapcsolatos.

Fotó: g4Si.com

Nem álltak meg a piros lámpáknál sem

A művelet több hónapig tartott. Kifejezetten az értékes rakomány számára építettek egy raktárat északnyugat Londonban, és onnan szállították a lengyel aranyat a repülőtérre. Így történt ez többek között november 22-én is, amikor a G4Si szállítmányozó cég négy páncélos teherautója kora reggel elindult a repülőtérre a rakományokkal. 

Egy elit rendőri kíséret is társult melléjük, amiben egy helikopter is részt vett. A reptéren a faládákat berakodták egy Boeing 737-be, és elrepültek Lengyelországba. Itt is a szállítmányozó társaság alkalmazottai kísérte őket. Az érkezési helyen az aranyat újabb három páncélozott járműbe rakodták, és rendőri kísérettel megindultak a pácélterem felé.

Fotó: g4Si.com

Egyszer sem álltunk meg a piros lámpánál – mondta a cég egyik alkalmazottja.

– A G4Si teljes felelősséget vállalt szállításra: amíg az arany meg nem érkezik a lengyel páncélterembe és ezt nem igazolják vissza. 

Összesen nyolc szállítás történt, többször az éjszaka közepén.

Fotó: g4Si.com

80 év után az arany hazatért

Az arany útja Londonból Lengyelországba sokkal biztonságosabb volt, mint az, mikor a második világháború első napjaiban, ki kellett menekíteni Lengyelországból. Abban az időben közel 80 tonna aranyat, részvényeket és bankjegyeket menekítettek ki különböző országokba, többek között Romániába, Franciaországba és az Egyesült Államokba. 1943-ban három helyen gyűjtötték össze ezeket a forrásokat: a London Bank of England-ban, New York-ban a Federal Reserve Bank-ban és az ottawa-i Kanadai Bankban.

Ennek a sok aranynak egy része már újra Lengyelországban található.

Fotó: NBP

Címke