A genovai közúti rendőrség közleményében hangsúlyozta, hogy a manőver „szigorúan tilos” és „rendkívül veszélyes”, mert súlyos baleseteket okozhat. Szerencsére ebben az esetben az autópályán kiépített biztonsági rendszer figyelmeztette az autósokat, és nem történt baleset.
A rendőrség tájékoztatása szerint, amikor az autópálya kezelői észrevették a teherautó-sofőr visszafordulását, azonnal működésbe lépett a vészjelző rendszer. Ennek során az autópályán lévő üzenőtáblákon keresztül figyelmeztettek a többi úthasználót a közelgő veszélyre, és a közeli közlekedési rendőrök is a helyszínre siettek, hogy lassítsák a forgalmat.
A teherautó sofőrjét, valamint a nem sokkal később pontosan ugyanazt a manővert végrehajtó személygépkocsi vezetőjét később a közlekedési rendőrök megállították.
A rendőrség tájékoztatása szerint a kelet-európai teherautó-sofőrt jogosítványának elvesztésével és akár 8000 eurós pénzbírsággal is sújthatják. Ezen felül a kamiont 3 hónapra legfoglalják.
De ez még nem minden – a rendőrség a Genovai Bíróságon vádemelést indítványozott a közlekedésbiztonsági törvények megsértése miatt.
A rendőrség felvételein úgy tűnik, hogy a teherautó hátulján lévő pótkocsi egy jól ismert európai fuvarozó cég logójával van ellátva. Bár a videoklip elhomályosítja a cégjelzést, sok olvasó kétségtelenül felismeri a céget.