Az schengeni övezeten belüli határellenőrzéseket a jövőben is engedélyezni kell, “ha szükséges” – jelentette ki Gerhard Karner belügyminiszter az Európai Rendőrségi Kongresszuson, május 11-én Berlinben. A DPA tudósítása szerint Karner azt mondta, hogy a schengeni övezet államainak „erőteljes külső határvédelemre” van szükségük – hogy a jövőben is garantálni tudják a szabad mozgás jogát a “kontinensen”.
Karner azt is bejelentette, hogy Ausztria Magyarországgal és Szlovéniával határos ellenőrzését még legalább hat hónapig fenn fogják tartani azért, hogy megállítsák az embercsempészeket.
Az Európai Bíróság jogtalannak ítélte a folyamatos osztrák határellenőrzést
Az Európai Bíróság egyébként (EB) áprilisban úgy döntött, hogy az államok csak abban az esetben akadályozhatják a forgalmat a határon ellenőrzéssel, ha „közrendjüket vagy belső biztonságukat új, komoly veszély fenyegti”. Ez a határozat az osztrák-szlovén határellenőrzés ügyében született.
Az európai menekültválság hatásai miatt a fokozódó migráció miatt, Ausztria 2015 őszén vezetett be először az egyoldalú ideiglenes határellenőrzést. Közbiztonságot fenyegető indokolt esetekben a schengeni határ-ellenőrzési kódex lehetővé teszi a határellenőrzés alkalmazását, azonban csak korlátozott időtartamra – így tett az osztrák állam is. Ezt az intézkedést félévente újították meg azóta folyamatosan, a mai napig érvényben van, és a legutóbbi megújítás május 15-ig érvényes.
A schengeni határrendszer szabályzata szerint komoly belbiztonsági fenyegetettség esetén ugyan van mód a határellenőrzés visszaállítására, de csak egy alkalommal, hat hónapra. Azután csak egy másik okkal indokolható a hosszabbítás. Ausztria ugyanakkor 2017 óta nem tudta érdemben bizonyítani, hogy szükség van a határellenőrzés fenntartására, érvelt ítéletében a bíróság.
Ennek ellenére, Ausztria már bejelentette, hogy szeptemberig ismét meghosszabbítja az ellenőrzéseket.
Az EU Bizottság reformtörekvései
Az EU Bizottsága tavaly decemberben vetette fel azt a javaslatot, hogy változtassák meg a határellenőrzésre vontakozó szabályokat, és ezentúl az érintett szomszédos országgal előzetesen konzultálni kelljen.
A schengeni övezeten belüli határellenőrzésekről azonban még nem értek véget a tárgyalások, és Ausztria továbbra is azon lesz, hogy az országok saját hatáskörükben dönthessenek az intézkedés bevezetéséről.