TransInfo

Dübörög a Bireg-buli: módosították a kormányrendelet

A cikk olvasási ideje 2 perc

Módosította a kormány a Bireg-rendeletet: a közösségi engedéllyel végzett fuvarfeladatokat nem kell regisztrálni a rendszerben.

A módosítás eredményeképpen lényegesen csökken azoknak a fuvaroknak a száma, amiket a rendszerben be kell jelenteni.

A Magyar Közlönyben január 27-én közzétett módosítást könnyebben értelmezhetővé teszi az a levél, amit Rónay-Tobel Beatrix, az ITM Közúti Közlekedési Ellenőrzési Főosztály vezetője küldött a fuvarozók szervezeteinek.

A levélben a minisztérium azt kifejti, hogy a BiReg rendszerben azokat a fuvarfeladatokat tekintik engedélykötelesnek, melyhez kétoldalú egyezmény alapján kiadott árufuvarozói engedély (a továbbiakban: bilaterális engedély), CEMT engedély vagy kabotázs engedély szükséges.

A NIT Hungary felhívja a fuvarozók figyelmét, hogy a jogszabály a kihirdetést követő nyolcadik napon lép hatályba, azaz február 4-én.

A február 1-je és 3-a közötti időszakban tehát még az alaprendelet hatályos, annak ellenére, hogy a bírságrendelet ahhoz már szankciót rendel. Ennek orvoslására haladéktalanul megtesszük a szükséges intézkedéseket az ITM felé – írja a NIT Hungary.

Amennyiben kérdése van a BiReg-gel kapcsolatban, a következő email-címen teheti fel:  bireg@itm.gov.hu

Ne feledje, a BiReg oldalára itt tud belépni: https://bireg.gov.hu/bireg/#/account/login

A cégregisztráció határideje továbbra sem változott: január 31-ig be kell jelentkezni a rendszerbe!

>>> Útmutató a BiReg kitöltéséhez <<<

Fotó: BiReg website képernyőmentés szerkesztve

Címke