Valami érdekes híre van? Szóljon nekünk!

Az Európai Unió országainak közlekedésért felelős miniszterei tegnap találkoztak a Közlekedési Tanácson Brüsszelben. Andrzej Adamczyk, lengyel infrastrukturális és építési miniszter elmondta a találkozó szünetében, hogy 14 uniós ország a közúti közlekedéssel kapcsolatos javaslatokkal szembeni ellenvetését fejezte ki. Többek között a kiküldetési irányelvet is kifogásolták:

 Ismét kiemeltük, hogy Németország és Franciaország védelmi intézkedései nem tudják biztosítani a szállítmányozá szolgáltatásának szabadságát, többek között a nemzetközi transzport területén sem – mondta el a sajtó képviselőinek a lengyel miniszter.

Egy nyelvet beszélünk

„Nagyon örülünk annak, hogy ma megerősítettük a Visegrádi Négyek egységét, és ugyanazt gondoljuk, ugyanazt mondjuk ezekről a kiemelten fontos témákról”

– hangsúlyozta Adamczyk. Ezek a javaslatok mindenekelőtt az kiküldetési szóló irányelv alóli mentességet, a nemzetközi szállításban 10 napot, a kabotázs esetében pedig 7 napot jelentene anélkül, hogy jelenti kéne a műveletek számát.

– Ezek az alapvető elvárásaink. Úgy tűnik, hogy azoknak az országoknak a közlekedési miniszterei is, akiknek eltérő a véleményük – az úgynevezett a párizsi csoport tagjai – megértik a félelmeinket, megértik az okát, miért fogtunk össze – értékelte a miniszter.

Már 14 olyan állam van, ami tiltakozik a szállítmányozással foglalkozó vállalatokra vonatkozó rendeletek – mint például a nemzetközi fuvarozásban dolgozó gépjárművezetők adott országra vonatkozó minimálbérének fizetése – ellen. A nem hivatalos információk szerint a következő országok csatlakoztak a tiltakozáshoz mindeddig: Csehország, Szlovákia, Magyarország, Litvánia, Lettország, Románia, Horvátország, Szlovénia, Spanyolország, Portugália, az Egyesült Királyság, Írország és Málta.

Előzmények

A kiküldetési rendelvény, a kabotázs új szabályozása, a két mobilitási csomag nem csak a kelet-európai országok fuvarosainak nem tetszik. Ebben a cikkünkben arról írtunk, hogy a németek nem értenek egyet a kabotázzsal. Az egyre nagyobb sofőrhiány Németországban lassan az üzletek kiegyensúlyozott ellátását is veszélyezteti, legalábbis ettől félnek a német kereskedők. A mobilitási csomag rendelkezései ezt a problémát tovább mélyítik – erről a krízisről itt írtunk. A második mobilitási csomagról is beszámoltunk, illetve az Brüsszel javaslatait is közzétettük a kelet-nyugati fuvarosvita kapcsán.

Fotó: Európa Union

hozzászólások

comments0 megjegyzés
thumbnail
Ha szeretné beállítani az értesítéseket, lépjen be a profiljába