Egy gőzturbina több, mint húsztonnás forgórészét szállították a lengyel Wrocławból Dél-Koreába. Ez egy olyan megbízás volt, amelyet a logisztikai operátor egy energetikai gyártó számára hajtott végre. 3 nap alatt a rakomány kb. 9000 kilométernyi távolságot tett meg.
Az ajánlat elkészítésekor megvizsgáltunk és bemutattunk többféle szállítási módot, beleértve a tengeri és charter-szállítást is. Az ügyfél a légi szállítást választotta, mint optimális és a szükségleteihez leginkább igazodó megoldást – mondta Piotr Klimecki, az Agility Logistics business development managere , aki a project kidolgozásáért és a szállítmány lebonyolításáért felel.
A szállítmány megszervezésekor a speditőröknek különösen figyelembe kellett venniük a fel- és lerakodás módját, valamint a megfelelő biztosítást. Dacára a nagy méretnek és a tömegnek a berendezés nagyon érzékeny a sérülésekre. A tervezők hangsúlyozzák, hogy ezek a forgórészek megfelelően vannak súlyozva és szinte mikromiliméterre pontosan a megrendelés szerint elkészítve az adott turbinában való használatra az erőműben. Ezért még egy aprócska karcolás, amely a szállítás során keletkezett is komoly kárt okozhat, és a berendezés használhatatlanná válhatna.
A szállítás, amely háztól-házig rendszerben került megszervezésre, három szakaszból állt. Először gépjárművel szállították Wrocławból a bécsi repülőtérre egy tehergépjárművel, és egy 24 tonna terhelhetőségű pótkocsival. Tovább egy Boeing 747F repülőgéppel utazott a Szöul Incheon reptérre. Az utolsó szakasz egy mélybölcsős trélerrel való szállítás volt a célhoz, a buncheoni erőműhöz.
Nem mindennapi szállítmány – a rakomány speciális biztosítása
Minden Wrocławban kezdődött. A rakomány előkészítése a szállításra kulcsfontosságú volt. Hogy a turbina forgórészét el lehessen helyezni a pótkocsin, speciális ládát kellett építeni. 7,7 m hosszú volt, 1,81 m széles és 2,3 m magas. A forgórész a ládában állványra került kapcsolóelemekkel együtt. Az egészet az Agility szervezte meg a légitársaság elvárásainak, és a konkrét szállítórepülőgép-típus lehetőségeinek ismeretében. A tehergépjárműre a pótkocsi teteje felől, bakdaruval rakták fel a ládát.
Végül a rakodás módja döntött a repülőgép mellett. A méretére és a tömegére való tekintettel a ládát elölről, az erre a modellre jellemző nyitható orron keresztül lehetett berakodni. Ezt daruval oldották meg.
Speditőrként gondoskodnunk kellett arról, hogy a rakomány igazodjon a légitársaság elvárásaihoz és a Boeing 747F lehetőségeihez. Együtt állapítottuk meg, hogyan tervezzük meg ládát. A bécsi és a szöuli csapatok már előre megkapták tőlünk a részletes utasítást többek között arról, hogy hogyan készítsék elő a darut a fel- és lerakodáshoz, vagy hogy hogyan tudják biztonságosan felemelni a ládát. Bármiféle hiányosság a forgórész sérüléséhez vezethet, ez pedig hatalmas pénzügyi veszteségekkel járna az ügyfelünk számára – foglalja össze Piotr Klimecki
A gőzturbina forgórészén kívül a koreai erőműbe a hozzá tartozó felszerelést is leszállították. A teljes rakomány össztömege 25 tonnát tett ki.
Fotó: Agility Logistics