TransInfo

Port of Felixstowe

A sofőrhiány miatt a brit kikötők büntetni fognak a késedelemért

A járművezetők hiánya, a cégek általi készletfelhalmozás a Brexit következtében, valamint a brit fogyasztók általi növekvő keresletek azt okozták, hogy a kikötők a Szigeteken túlzsúfoltak. Hogy motiválják a cégeket a rakományok gyors átvételére, sok logisztikai operátor lerövidítette az időt, amíg a konténerek a kikötőben állhatnak. Egyesek megemelték a rakományok raktározási díját is.

A cikk olvasási ideje 5 perc

Ezek a többletdíjak az importált áruk raktározási díjai és az úgynevezett demurrage és detention (az úgynevezett D&D – vagyis a késedelem díja a konténer átvételében a hajózási társaságtól, vagy a konténer visszaadásában). Már a múlt héten a Maersk dán logisztikai operátor bejelentette a 20%-os díjemelést az importból érkező konténerek raktározásában 8 és 14 nap között a brit kikötőkben (Észak-Írország kivételével). Ezen felül 12,5%-os díjemelést jelentettek be a konténere 15 napon túl való raktározására.

Sőt, mi több, a theloadstar.com logisztikai portál közzétett egy riportot, amiből kiderül, hogy a hajózási társaságok csökkentik a napok számát, amíg a konténereket ingyen tárolják, mielőtt állási díjat kellene fizetni értük. Például az ismert hajóstársaság, az Evergreen 7-ről 5-re csökkentette az ingyenes napok számát a southamptoni kikötőben. Sőt, egyik napról a másikra lépte ezt meg, anélkül, hogy korábban bejelentette volna a szándékát.

Lars Jensen tengeri fuvardíj-szakértő azt állítja, hogy a hajózási társaságok és a terminálüzemeltetők szemszögéből a raktározási díj ilyen emelésének abszolút „van értelme”. Jensen azt írta a LinkedIn-profilján, hogy „a késedelmek csak súlyosbítják a torlódásokat a kikötőkben és kiveszik az eszközöket (a konténereket – a szerk.) a piacról, ami pedig megint csak azt okozza, hogy egyre nehezebb visszaállítani az ellátási láncokat a normalitásba”. Ezeket a díjakat tehát a fuvarszervezők és importőrök motiválásának tekintik, hogy mihamarabb átvegyék a megrendeléseiket.

A helyzet romlik

A BIFA brit nemzetközi fuvarszervezet elárulta a Trans.INFO-nak, hogy az az idő, amit a konténerek a kikötőkben, mielőtt átveszik őket, az elmúlt két hétben a kétszeresére nőtt.

„Azt látjuk, hogy az importból érkező konténerek raktározási ideje egyes brit kikötőkben 5 napról több, mint 9 napra nőtt az elmúlt két hétben, de a BIFA tagjai elfogadják, hogy manapság ez elválaszthatatlan része a tengeri fuvarozásnak” – mondta el a BIFA sajtóirodájának képviselője, aki szeretett volna névtelenül maradni. Hozzátette, hogy a torlódások abból a tényből adódnak, hogy a disztribúciós központok Nagy-Britannia közepén túl vannak töltve, és nem képesek több árut befogadni.

Beszélgető társunk hozzátette, hogy a tárolt konténerek növekvő helye miatt a kikötők egyre kevésbé hatékonyak. Azt mondta, hogy egyes kikötők leveleket küldtek az ügyfeleiknek és a hajózási társaságoknak, amelyekben azt állították, hogy a konténerek raktározásának ideje nem elfogadható, és követelték azok átvételét a lehető leghamarabbi időpontban. Egyes kikötők már közel járnak a raktározási területük 80%-ának a kihasználásához, és ez az a határ, aminek az átlépése után kevésbé hatékonnyá válnak.

A BIFA képviselője azt is hozzátette, hogy a fuvarszervezők ügyesen üres konténereket bérelnek, amelyekbe átrakodják az importált javakat, hogy felszabadíthassák azt a konténert, amely beérkezett hajón, és így kerüljék el a tárolási díjakat. Az új konténer pedig várhat, amíg felszabadul a hely a disztribúciós központban.

A járművezetők hiánya és a Brexit a hibás

A kikötőkben jelenleg uralkodó állapotok miatt a hibát a BIFA a járművezetők hiányának a Szigeteken, az importőrök általi készletfelhalmozásnak a Brexit következtében, valamint a britek nagyobb fogyasztásának a nyakába varrja, akik az EU elhagyása után kevesebb időt töltenek külföldön, és többet belföldön.

Sőt, a járművezetők hiánya azt okozza, hogy a rakományok kikötőkből való elszállításának megrendelését jóval előre le kell adni. Például az importőrök már olyan rakományok átvételére foglalnak teherautót, amely rakományok Ázsiából még a Szuezi-csatornáig sem jutottak el (!).

A szervezet képviselője azt is hozzátette, hogy a szezon csúcsa „nagyon nehéz lesz”, és azt ajánlja a hajózási társaságoknak, hogy igyekezzenek minimálisra csökkenteni a további torlódásokat, pl. a rakományok szétosztásával különböző kikötőkbe, mint pl. Felixstowe, Liverpool, Southampton vagy Gateway Londonban.

Érdekes módon nem minden kikötő küzd ezekkel a problémákkal. Megkerestük a Brit Kikötők Szövetségét (ABP), amely 21 kikötőt ölel fel egész Nagy-Britanniában (többek között Southamptont és Hullt), és megkérdeztük a jelenlegi helyzetről, és kiderült, hogy boldogulnak vele.

„Az ABP tisztában van a kihívásokkal, amelyek előtt egyes brit kikötők állnak, de a mi infrastruktúrába, emberi tényezőbe, felszerelésbe és technológiába való jelentős befektetéseink következtében fel vagyunk készülve arra, hogy boldoguljunk ezekkel a kihívásokkal. A csapataink valamennyi kikötőben együttműködnek az ügyfelekkel és egyéb partnerekkel az ellátási láncokból és megerősíthetem, hogy az ABP által tömörített mind a 21 kikötő késedelem és zavar nélkül működik” – szól a sajtóiroda válasza.

 

Címke