A spanyolok komolyan veszik a szabályszegések büntetését. Szigorúbb büntetések és alacsonyabb sebességhatárok

A cikk olvasási ideje 2 perc

A kormánykerék mögötti mobiltelefonhasználat miatt elkapott sofőrök sokkal súlyosabb büntetést kapnak Spanyolországban. Valamint több ezer kilométernyi úton, a sofőröknek lassabban kell haladniuk az országban, mint eddig. A változások bevezetésére vonatkozó új előírások a jövő év első napjaiban lépnek hatályba.

Spanyolországban a közúti közlekedésről szóló rendelet módosításai, amelyeket a Közúti Közlekedés Főigazgatósága (DGT) alkotott meg, 2019. január 2-án lépnek hatálybaA spanyol belügyminiszter az új szabályozásnak köszönhetően szeretné csökkenti az országúti balesetek számát.

Alacsonyabb sebességhatárok

Sok másodlagos úton a sebességhatár 10 km/órával csökken. A kétirányú egysávos utakon a teherautók, a buszok és a kisteherautók számára ez 80 km/óra, a személygépkocsik és a motorkerékpárok számára pedig 90 km/óra lesz a következő évtől. Viszont az úgynevezett a “Conventionales”utakon, amelyeken az ellentétes irányú sávokat egy korlát vagy betonblokk választja el, a sebességhatár 100 km/óra lesz.

Fontos azt is megemlíteni, hogy például egy 111 km/órás sebesség mellett ahol 90 km/ó sebességhatár van érvényben, a sofőr olyan büntetést kap, mint ami eddig a 121 km/ó sebességért járt, azaz 300 euró és 2 büntetőpont jár érte.

A spanyol média hangsúlyozta, hogy Spanyolországban pont az ilyen típusú utakon történik a halálos balesetek 75 százaléka. Az új sebességhatárok körülbelül összesen 7 ezer kilométer útra terjednek ki.

Büntetés jár a vezetés közbeni telefonhasználatért

Fontos változás a szabályozás szigorítása a vezetés közbeni mobiltelefon használat miatt. 2019. január 2-tól ez a szabályszegés Spanyolországban 200 eurós pénzbírsággal és 6 büntetőponttal jár, nem úgy mint korábban 3 ponttal.

Fotó: PxHere

Címke: