TransInfo

Elkezdték az M1-es autópálya burkolatjavítását – a 10 km-es torlódáson meg sem lepődünk

A cikk olvasási ideje 3 perc

Az M1-es autópálya mindkét irányán, több szakaszon is nagy felületű burkolatjavítási munkálatok kezdődtek március 12-től – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt.

A közlemény szerint az autósoknak korlátozásokra és torlódásra számíthatnak a gyorsforgalmi úton hétvégenként, és akár éjszakánként is. Az M1-es autópálya bicskei szakaszán, Hegyeshalom irányába, a 46-os és a 60-as kilométerszelvények között indultak el először a munkálatok. Ezzel párhuzamosan az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán március 19-től március 22-ig a 68-69-es kilométerszelvények között kezdődik meg – terelés mellett – a burkolat javítása, így előreláthatólag három napig az autósok ezen a szakaszon csak egy forgalmi sávon tudnak majd közlekedni.

Március 23-tól a 68-as kilométerszelvénytől a 105-ösig hétköznaponként 7 és 19 óra között végzik a szakemberek a nagy felületű burkolatjavításokat. A Hegyeshalom felé vezető oldalon két és fél kilométeres szakaszon Biatorbágy térségében, illetve mintegy 12 kilométeres szakaszon a Herceghalom-Bicske vonalon lesznek sávfelújítási munkák. A beruházás előreláthatóan 4-5 hónapot vesz majd igénybe, ennek pontos ütemezéséről a társaság később ad tájékoztatást.

Követeljük az M1 autópálya felújítását!

Az M1-es autópálya állapotára a rossz nem lenne helyes kifejezés – az éeltveszélyes inkább. Mutatják ezt a balesetek, amik például a Tatabánya környéki szakaszon többször végződtek tragikusan.  ATrans.INFO már korábban megkereste a rendőrséget, hogy az autópálya állapota, illetve az akkortájt éppen folyó munkálatok lehetnek-e az okai a baleseteknek. A rendőrség akkor nem tudott választ adni a kérdésekre, mivel még az eljárás nem zárult le.

Az viszont igencsak magáért beszél, hogy civil kezdeményezésként már a Facebookon is létrejött egy csoport, aminek Követeljük az M1 autópálya felújítását a neve.  A csoportban elképesztő képekkel mutatják be az autópálya állapotát.

A csoport létrehozója nem fogalmaz olyan szégyenlősen a pálya felújításával kapcsolatban, mint ahogyan nekünk, újságíróknak kell. Szerencsére:

Hagyjuk már ezt a nincs pénz felújításra ótvaros dumát. Az M1-en napi 30000 nyerges halad át összterhelés 80-100ezer jármű. A teherautók kilóméterenként fizetnek nyergesek esetében 100ft körüli összeget, tehát minden kilóméterre 3000000 azaz hárommillió forint jut naponta + a többi. Évente egymilliárd forint. A minőség nem ősztől lett ilyen katasztrófális. Volna itt elég bevétel csak a nagy helyzet az, hogy az igéretekkel ellentétben nem az utakra fordítják az úthasználatból befolyó pénzt. Osztogatunk külföldre fenntarthatatlan stadionokat építünk támogatjuk az egyházakat
Az utak meg következmények nélkül rongálhatják a járműveinket. – olvashatjuk az egyik fénykép mellett.

Fotó: Bodnár Boglárka/ MTI

Címke