Ez az ügy sokkolta az ágazatot. A belga fuvarozó 4,6 millió eurót fizet társadalombiztosítási csalás miatt

A cikk olvasási ideje 2 perc

A Verjans Transport családi vállalkozás elleni per sokkolta a belga áruszállítási szektort. A cég vezetői bűnszervezethez tartozásért és társadalombiztosítási csalásért felelnek. A cégnek vissza kell adnia 4,6 millió eurót, a vezetés pedig felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

A belga Verjans Transport azután került az ellenőrző szervek célkeresztjébe, amikor az egyik járművezető feljelentette a munkaadót, mivel dacára annak, hogy eltörte a lábát, még tíz napig dolgozni kényszerítették a sérülés bekövetkezte után. Akkor a nyomozás fényt derített a gyakorlatra, amelyet a cég évek óta alkalmazott, és amely hagyományos példája a „rossznak, amely a szállítmányozási ágazatot gyötri egész Európában” – olvashatjuk a transportealdia.es szállítmányozási portálon.

A beszerzett bizonyítékok alapján a Verjans Transport tulajdonosait elítélték bűnszervezethez tartozás bűncselekménye és adó- és társadalombiztosítási csalásért azzal, hogy összesen 183 járművezetőt foglalkoztattak Szlovákiából és Romániából. A munkavállalókat 6 Szlovákiában található postafiók-cég alkalmazásával foglalkoztatták, és a valóságban Belgium területén tartózkodtak, és a belga fuvarozó számára végeztek munkát. Mind a 6 céget egy családi vállalkozás kezelte Belgiumból.

A munkaszerződések a szlovákiai székhelyű cégek nevében voltak megfogalmazva úgy, hogy az adófizetési kötelezettség a szlovák törvények szerint jelentkezzen. A megoldás célja az volt, hogy elkerüljék a járművezetők utáni adó és járulékfizetést a belga közigazgatás felé, ami adócsalást jelent, és a munkaszerződések meghamisítását. A vád meglehetősen hosszú időszakot érint, 2009. januárjától 2016. decemberéig.

A munkavállalók bevallásának a hiánya az országos társadalombiztosítási rendszerben (ONSS) a korábban említett gyakorlatokkal együtt kulcsszerepet játszott a bűnszervezetben való elkövetés miatti vádban, amelyet az ügyészség a Verjans Transporttal szemben emelt. A végső ítélet a Liège-i Bíróságon nem volt annyira szigorú, mint ahogy az ügyész kérte, aki 12 hónap börtönt, és majdnem 2 millió euró büntetést kért. A bíró négy vádlott esetében 2 év felfüggesztettre rövidítette a börtönbüntetést – számol be a dhnet.be információs portál

Az alpereseket kötelezték a 4,6 millió visszatérítésére az ONSS számára. A házkutatás sirán 300.000 eurót foglaltak le, amelyet már átadtak a belga társadalombiztosítónak.

Fotó: Pixabay

Címke