TransInfo

Pixabay

Hogyan készítsük fel a furgont a téli körülményekre? A 6 legfontosabb tanács

A cikk olvasási ideje 5 perc
|

3.01.2022

A téli fagyok és a tükörjég különösen veszélyesek a furgonok számára, amelyek nehezebbek és magasabbak a személyautóknál, tehát nagyobb a fékútjuk és rosszabb a tapadásuk kanyarban. Az évszaknak nem megfelelő abroncsok használatának következtében a veszély pedig csak növekszik.

Mit tegyünk, hogy a kiszállító autó biztonságos legyen a járművezető, a rakomány és a közlekedés többi résztvevője számára?

Ellenőrizd az abroncsok állapotát

Magyarországon mintázat minimális mélysége 1,6 mm-ben van meghatározva. A legtöbb gumiabroncs-gyártó azonban – különösen a téli abroncsok esetében – a biztonságos határt 4 mm-ben adja meg. Ennél kisebb érték esetében az abroncs elveszti gyári értékeit, aminek következtében megszűnhet a tapadás, és balesetet következhet be. Ezért tankoláskor vagy a jármű mosásakor érdemes megnézni, hogy hogy áll a mintázat mélysége.

Hasonló a helyzet a repedésekkel és kitüremkedésekkel. Még a minimálisak is annak a jelei, hogy az abroncs külső vagy belső sérüléssel rendelkezik. Sok esetben ezek úgy keletkeznek, hogy nagy lendülettel hajtunk rá valamilyen akadályra (pl. lyuk az úton, vagy csatonafedél), és a ezek következménye az abroncs defektje lehet menet közben. Nem szabad megfeledkezni a pótkerékről sem. Ez egy teljes értékű abroncs, amelynek az állapotáról szintén gondoskodni kell. Hiba felfedezése esetén azonnal egy jó gumiszervízbe kell.

Ellenőrizd, hogy a gumiabroncsoknak van-e téli homologációja

2020 első három negyedéve elteltével a gumieladások kiszállító autók számára 21%-kal csökkentek. Ez a legnagyobb visszaesés a szállítmányozás valamennyi szektorában. Nem jelez ez semmi jót a közelgő télre.

Közben pedig a gumiabroncsok cseréjével nem kellene várni az első hó leestéig, hanem már akkor meg kellene oldani, amikor a reggeli hőmérséklet 7ºC alá esik.

Száraz úton való fékezéskor 10ºC-os hőmérsékletnél a nyári gumiabroncsnak van vagy 20-30 cm előnye a télivel szemben. Ellenben amikor este leesik a hőmérséklet, a nyári gumiabroncs kezd veszélyes lenni. A kutatások kimutatták, hogy a téli gumiabronccsal szerelt gépkocsi vizes felületen haladva 2ºC és 6ºC fok között, hamarabb áll meg, méghozzá 11 és 7 méterrel.

A téli gumiabroncsok használata időnkénti 10-15ºC fokos hőmérsékletnél is biztonságos. A modern gumiabroncsokat úgy tervezik meg, hogy biztonságot nyújtsanak nem csak fagy vagy nedves felület esetén. Az évek során komoly előrelépés történt a gumiabroncsok tervezésében és a hozzájuk való gumikeverék kiválasztásában. Ennek köszönhetően a jó gyártók termékei a nyári megfelelőkhöz közelítő paraméterekkel bírnak még száraz felületen is – magyarázza Piotr Sarnecki, a PZPO vezérigazgatója.

Négy évszakos abroncsok

Kiszállító járművek esetében egyre gyakrabban szerelik fel őket eladáskor több évszakos gumiabroncsokkal. Ez jó megoldás azoknak a járművezetőknek, akiknek nem kell napi szinten hegyi terepen (ahol tovább megmarad a hó) közlekedni, vagy olyan területen, ahol nyáron kánikula van. Nem szabad azonban elfeledni, hogy a négy évszakos gumiabroncs – bár rendelkezik a nyári és a téli gumiabroncsok tulajdonságaival – nehéz időjárási körülmények között egyikkel sem veszi fel a versenyt. A négy évszakos gumik gyorsabban használódnak el – főleg nyáron, mivel lágyabb mintázatuk van, mint a tipikus nyári gumiabroncsoknak.

Ellenőrizd a nyomást

Ennek megfelelően a nem túl gyengén és nem túl erősen felfújt gumiabroncs a jármű tapadásának fontos biztosítéka. Au autógyártók pontosan meghatározzák, milyen paraméterekről van szó. Általában a gépjármű oldalsó oszlopánál (az ún. „B”-oszlop) vagy az üzemanyagbetöltő nyílás fedelén lehet ezeket megtalálni. Mielőőtt tehát nekiállunk pumpálni, ellenőrizni kell, milyen nyomás megfelelő a mi járművünk számára. Ne feledjük, hogy ezt „hidegen kell elvégezni”, tehát mielőtt útnak indulunk.

A rakodásnak is van jelentősége

A csomagok megfelelő elhelyezése a kiszállító autóban nem csak a kényelem szempontjából fontos, de a biztonság miatt is. A nem megfelelően elhelyezett és rögzített rakomány az autó súlypontjának elcsúszását okozhatja, és szélsőséges esetekben még felboruláshoz is vezethet. A járművezetőnek gondoskodnia kell az italok elhelyezéséről is, amelyeket út közben fogyaszt, a fülke rekeszeiben vagy ajtózsebeiben. Ellenkező esetben, különösen csúszós felületen való haladáskor beeshetnek a pedálok alá, és blokkolhatják azokat.

Ne feledkezz meg a folyadékokról

Indulás előtt ilyenkor érdemes kicserélni az ablakmosó folyadékot télire, amely nem fagy meg, ha a hőmérséklet nulla fok alá esik. Nem árt ellenőrizni az ablaktörlők állapotát. Ha a szélvédő felülete rosszul van megtisztítva, akkor foltok vagy elkenődések keletkeznek rajta, ez pedig annak a jele, hogy az ablaktörlő lapátot ki kell cserélni.

Nem szabad megfeledkezni a többi üzemeltetési folyadékról sem (így a motorolajról, hűtőfolyadékról, fékfolyadékról), valamint a külső világítás elemeiről. A csomagtartóban érdemes lennie egy pótizzó-készletnek (amennyiben a jármű nem LED-világítással van szerelve).

A futárautók esetében az akkumulátor állapotát is érdemes megvizsgálni. Sok esetben ezeknek a kocsiknak a motorját sokszor indítják be rövid időre, ami negatív hatással van az akkumulátor töltésére a generátor segítségével. Ezért érdemes időnként feltölteni, és ha már több éves, újra cserélni.

Fotó: Pixabay

Címke