TransInfo

Kötelező fekete doboz a furgonokban – ellentmondásos szabályozás

A cikk olvasási ideje 3 perc

Már jövőre – 2022. májusától – minden új kistehergépkocsit fel kell szerelni néhány fejlett berendezéssel. Közöttük lesz az ún. „fekete doboz” is, ami sok ellentmondást kelt a járművek tulajdonosai között, akik aggódnak az adatbiztonság miatt.

Az EU 2019/2144 rendelet szerint az M1 (személyszállító buszok) és N1 (kiszállító autók) kategóriájú járműveket fel kell szerelni fejlett közúti biztonsági rendszerekkel.

  • Intelligens sebességkorlátozó asszisztens

Ez a rendszer tájékoztatja a járművezetőt arról, hogy túllépi a megengedett sebességet, de nem avatkozik be a vezetésbe. Ki lehet majd kapcsolni, de az asszisztens „a jármű főkapcsolójának minden kapcsolásakor beindul” – olvassuk a rendeletben.

  • Könnyítések olyan alkoholszondák telepítéséhez, amelyek blokkolják a gyújtást
  • Fáradtságra és figyelemcsökkenésre figyelmeztető berendezés, valamint fejlett figyelem-elterelődésre figyelmeztető rendszer

A két fenti rendszer nem működhet olyan módon, hogy egymást zavarják, és tévedésbe ejtsék a járművezetőt.

Amint a hivatalnokok állítják, ezeket úgy tervezték meg, hogy ne végezzenek folyamatos adatrögzítést, és ne tároljanak semmilyen többletadatot. Sőt, mi több, a rendszer által összegyűjtött adatok „nem lehetnek elérhetők, sem megoszthatók harmadik személyek számára semmikor, és a feldolgozás után azonnal törölni kell őket”.

  • Vészmegállási jelzés
  • tolatóradar
  • vészfékező és sávtartó rendszer
  • eseményrögzítő berendezés

Ez a rendszer a sebességre, fékezésre, a jármű helyzetére és dőlésszögére vonatkozó információkat fog rögzíteni, a biztonsági rendszerek állapotának és elindulásának sebességét, a fedélzeti eCall rendszer állapotát, amely a 112-es számmal áll kapcsolatban, valamint a többi biztonsági rendszerrel kapcsolatban – adja meg a rendelet.

Sőt, mi több, nem csak a balesettel kapcsolatos adatok kerülnek rögzítésre, hanem az előtte és az utána következő idővel kapcsolatosak is.

A berendezést nem lehet majd kikapcsolni, az általa rögzített adatok anonimizálásra kerülnek, vagy is nem lehet majd azonosítani a konkrét járművet vagy a vezetőjét.

A rendszer által gyűjtött adatokhoz viszont az országos szerek férhetnek majd hozzá. A rendeletben azt olvashatjuk, hogy mindez csak a balesetekkel kapcsolatos vizsgálatokhoz és elemzésekhez lesz felhasználva”.

Jogos aggodalmak?

Az említett adatrögzítők, amelyeket népnyelven „fekete doboznak” is neveznek, aggodalmat keltenek a járművezetőkben, dacára az adatok anonimizálásának igéretének. Főleg, mivel már megjelentek az első hangok azzal kapcsolatban, hogy kellene betekintési jogot adni szélesebb körnek a rögzített információba.

Az autokult.pl portál szerint az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács azt szeretné, ha „fekete dobozok” rögzítenék a közúti ütközések dátumát, idejét é helyét, majd ezekbe az adatokba beletekinthetnének a közúti közlekedés biztonságát kutató szervezetek.

Erről egyelőre a rendeletben még nincs szó.

Az M2 és M3 (személyek szállítására szolgáló), és N2 és N3 (rakományok szállítására szolgáló) járművek esetében a rendeletben találhatók olyan rendelkezések, amelyek arról beszélnek, hogy „fel kell őket szerelni nem kívánt sávváltásra figyelmeztető rendszerrel és fejlett vészfék-asszisztenssel, amelyek képesek észrevenni a gyalogosokat és a kerékpárosokat”.

Fotó: Bartosz Wawryszuk

Címke