A 2010-ben a “forgalomból” kivont kolosszus útja már áprilisban elkezdődött, amikor 45 percig tartott csak a Balti-tengerből való kiemelése egy hatalmas portáldaru segítségével.
A kieli hajógyárban hatástalanították, majd a Kieli-csatornán, az Északi-tengeren át Rotterdamba, tovább Nijmegenbe, majd a Rajnán, többek között Düsseldorf és Köln érintésével Spira kikötőjébe indult.
Itt az utolsó, szervezés szempontjából különösen nehéz szakaszt pótolták, mivel a tengeralattjárót közúton kellett a múzeum helyszínére szállítani. Ehhez egy hatalmas moduláris platformot és négy vontatót (három Mercedes Actros V8-as és egy MAN TGX) használtak.
A gigantikus rakomány része lesz a közel 200 000 négyzetméteres területen elhelyezett, 6000 kiállítási tárgyból álló gyűjteménynek.

Fotó: Technik Museen Sinsheim Speyer
