A Maersk már tudja: a blockchain a logisztika táltos paripája. Ön tudja, miért?

A cikk olvasási ideje 7 perc

A Maersk már tudja: a blockchain a logisztika táltos paripája. Ön tudja, miért?

Blockchain: egy technológiai újdonság, melyet már a logisztikában is használnak. Egészen a közelmúltig a legtöbb projekt, amely ezt az információgyűjtési modellt használta, csak a koncepció szakaszában maradt. Most eljött az idő a tapasztalatok kihasználására. Lehet például, hogy a blockchain leszámol a papíralapú dokumentumok kezeléssel?

A blockchain egy úgynevezett osztott nyilvántartásA technológia ugyanazokat az információkat tárolja a rendszer összes alkalmazójánál, bármit is rögzítettek benne, az állandó marad, adatot nem lehet törölni vagy meghamisítani. Van lehetőség a módosításokra, de bizonyos jóváhagyott szabályok szerint, amelyeknek meg kell felelniük a többi regisztrációs kóddal. Ebből az következik, hogy nem lehet információkat hamisítani úgy, hogy csak a rendszer egyik elemébe törünk be. Tehát az ilyen módon őrzött adatokkal garantálhatjuk azok biztonságát.

A MarketsandMarkets elemzői szerint a technológia piaca óriási potenciállal rendelkezik, tavaly meghaladta a 400 millió dolláros értéket, és három év múlva akár tizenötszöröse is lehet. A blockchain javíthatja az ellátási láncban az átláthatóságot és azonosítást, csalásbiztos, osztott adatbázis az ellenőrzött hozzáférésnek köszönhetően. Lehetővé teszi a folyamat során felhasznált egyes összetevők eredetére vonatkozó kulcsfontosságú információk összegyűjtését.

Az átláthatóság és a biztonság új szintjét jelenti – magyarázza Piotr Rojek, a DSR ügyvezető igazgatója.

A blockchain olyan osztott adatszerkezet, amely lehetővé teszi a digitális tranzakciós címkék létrehozását és megosztását. Létrehoz egy tranzakciós előzményt, valamint feljegyzi az adatbázisba feltöltött áruk részleteit. Már elérhetőek azok a korszerű eszközök melyekkel a blockchain-ban lévő RFID-címkék nyomon követhetőek. Követhetőek és felügyelhetőek például az élelmiszerek, az orvosi eszközök és a gyógyszerek. Fontos annak a lehetősége, hogy ellenőrizni lehessen az áruk eredetét, a tárolási körülményeiket (pl. hőmérséklet és idő).

Az előnyei közé tartoznak:

  • a termékek megfelelő minőségének biztosítása;
  • az ügyfelek biztonsága (a termék használata biztonságos),
  • egyszerűbb a logisztika is,
  • gyorsabb reagálás a felmerülő problémákra (korábban beazonosítható például a sérült vagy meghibásodott áru).

Ez a megoldás jelentősen csökkentheti az emberi hibákat és megakadályozhatja a problémás áruk szállítását. Az eredetiségük összes kérdését a termékek nyomon követése garantálja (becslések szerint egyes iparágakban a kézbesített termékek 20-30% -a hamisítvány). Az osztott adatbázisokban az egyedi termékazonosítókat eltárolják az attribútumaikkal együtt, melyeket a következő a láncban frissíthet. Ezeknek a megoldásoknak a megvalósításához elegendő egy QR kódszkenner, melyhez bármikor hozzáférhet a szállítási lánc akármelyik szereplóje egy, az interneten felhőben működő szoftveren keresztül.

A Blockchain nem „a jövő zenéje”, hanem már a valóság

Ezzel a megoldással biztosítja a Wal-Mart szupermarket lánc az értékesített élelmiszer minőségét és frissességét is. Ez technológia például a lehetővé teszi, hogy bármikor válaszolhasson a következő kérdésekre: melyik gazdaságból származnak a tehenek, amelyeknek a tejét felhasználták; milyen orvosi kezeléseket kaptak, és milyen takarmánnyal táplálták őket; melyik tejszállítótól származik az adott adag, és végül – melyik raktárakban tárolták a vajat mielőtt a kiskereskedelmi üzletbe került?

A jól ismert konténerszállító Maersk  is úgy döntött, hogy ezt a technológiát alkalmazza az ellátási láncában. Segítséget nyújt a konténerek kezelésében és nyomon követésében az egyes szállítási szakaszok digitalizálásának, és a küldeménynek a kikötőben a rendeltetési helyükre történő fogadásában. Emellett az IoT eszközöknek (a dolgok internete) köszönhetően a rendszer lehetővé teszi a szállítmány állapotának felügyeletét. Az érzékelők például rögzítik a konténerben a hőmérsékletet és a páratartalmat, és az adatokat a Blockchain rendszerben rögzítik.

Okos szerződések

A technológia persze segít a szerződések véglegesítésben is. A papír alapú dokumentumok problémásak, és a véglegesítésük, ha a különböző kontinenseken állomásozó egységek írják alá, hetekig eltarthat. Ezenkivűl a szabványos és digitális dokumentumok könnyen hamisíthatóak. A folyamatok automatizálásának szükségességére adott válasz az úgynevezett smart contracts. Blockchain segítségével tárgyalhatunk és létrehozhatunk úgynevezett smart contracts-okat különböző tételekkel. Így az új technológiáknak köszönhetően kiküszöbölhetőek a közvetítők.

Biztosítás anélkül, hogy szerződést kellene kötnie egy biztosítóval, bróker nélküli részvény vásárlás, bankszámla bank nélkül, jogi irat létrehozása ügyvéd nélkül? – Elméletileg ez mind lehetséges – Artur Kurasiński, a technológiai blogger és a MUSE alkotója szerint.

Az összes felhasználó között megosztott digitális információ bázisa alapján egyik fél sem tudja manipulálni az eldöntött intézkedéseket, és a szerződéseket automatikusan, közvetítők bevonása nélkül lehet végrehajtani. Az automatikus szerződések esetén a legnagyobb előny a gyorsaság és a biztonság. Mert az intelligens szerződések automatikusan érvénybe lépnek a számukra természetes környezetben: az interneten.

Intelligens kapcsolatok

A gyárak esetében az intelligens kapcsolatoknak köszönhetően ellenőrizhetőek például a termelési anyagok és szolgáltatások foglalása és vásárlása is – magyarázza Piotr Rojek (DSR).

Az elmúlt időszakban az integrált logisztikai megoldások globális szállítója, az Agility is csatlakozott a Blockchain technológiák iránt érdeklődő csoportjához. Az első szállítmányozó cég, amely a Maersk és az IBM cégekkel közösen olyan megoldásokat kínál a konténer szállítások kezelésére és nyomon követésére, mely erre a technológiára alapul.

Az Agility az egyes szállítmányok kezelésével kapcsolatos információkat összegyűjti, majd ezeket az adatokat egy blockchain technológiában működő decentralizált és osztott tranzakciós nyilvántartás segítségével továbbítja.

A cél a költségek csökkentése és a műveletek hatékonyságának növelése, elérhetővé téve a szállítmányokra vonatkozó összes információt egy biztonságos platformon, a feladók, fuvarozók, szállítmányozók és az ellátási láncban jelen lévő más vállalatok számára. A Blockchain technológia segít csökkenteni a szállítási költségeket, miközben növeli biztonságot és megbízhatóságot. Ebben a korai szakaszban történő megvalósításában olyan vállalatok, mint például az Agility, segítenek a Maersk és az IBM számára a szállítmányozók igényeinek megértésében és olyan szabványok létrehozásában, amelyek növelik a kereskedelmi műveletek hatékonyságát.

Megmutathatjuk ügyfeleinknek, hogyan használhatják a Blockchain-t a szállítások nyomon követésének megkönnyítésére, a papírdokumentáció mennyiségének csökkentésére, a hibák csökkentésére vagy a szállítási határidők és a vámkezelés idejének csökkentésére – elmondta Essa Al-Saleh, az Agility Global Integrated Logistics vezérigazgatója.

Általánosságban elmondhatjuk, hogy a logisztika számára nagyszerű lehetőség a blockchain technológia, biztonságos és hibatűrő tranzakciók nyilvántartására, amelyet a szállítmányok nyomon követésére, dokumentáció létrehozására és befizetések regisztrálására is fel lehet használni.

A digitális infrastruktúra lehetővé teszi az egyes cégek összekapcsolását az ellátási láncban, biztosítva számukra az információkhoz való hozzáférést és a valós időben történő figyelemmel követés képességét a megállapodás szerinti hozzáférési szintnek megfelelően. A szakemberek hangsúlyozzák, hogy csak maga a nemzetközi árucserével kapcsolatos dokumentáció adminisztrációjával és archiválásával kapcsolatos költségek már több milliárd dollárra rúgnak.

A Blockchain használata csökkentheti ezeket, megkönnyítve egy adott konténer helyének beazonosítását, de megmutathatja a vámokmányok, a tengeri szállítólevelek vagy más dokumentumok állapotát is. Ugyanakkor csökkenti a működési költségeket, és megkönnyíti az ellenőrzéseket. A technológiát a vámhatóságok és a határőrök is használhatják, hogy biztosítva legyenek a veszélyelemzés elvégzéséhez szükséges információk.

Fotó: Pixabay

Legnépszerűbb cikkek
hozzászólások
0 megjegyzés
A felhasználó törölve lett
Legnépszerűbb cikkek