Fotó: Bosch

A Bosch 70 milliárd forintos beruházást jelentett be Magyarországon

Csaknem 70 milliárd forintos beruházást jelentett be a Robert Bosch Power Tool Kft. Magyarországon, amelynek keretében 2024 végéig logisztikai központot hoznak létre, illetve bővítik a kéziszerszám- és akkumulátorgyártást Miskolcon - közölte a tárca tájékoztatása szerint pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A cikk olvasási ideje 2 perc

A tárcavezető arról számolt be, hogy a német tulajdoni hátterű, hazánkban mintegy 20 ezer embernek munkát adó vállalat két fázisban megvalósuló projektjének értéke 70 milliárd forint, amihez az állam 10 milliárd forint támogatást nyújt.

Az eseményen Fükő László, a Robert Bosch Power Tool Elektromos Szerszámgyártó Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte: bár az elmúlt két évtized számos kihívás elé állította őket, a válaszuk mindig a beruházás és a fejlesztés volt.

A mostani bejelentés egy magas automatizáltságú, csaknem 100 ezer négyzetméteres raktárközpont kialakításáról szól, ami több, kiemelten fontos logisztikai funkciót lát majd el – tette hozzá.

A központ egyrészt az elektromos kéziszerszám üzletágnak az egyik meghatározó késztermékelosztó raktára lesz, másrészt ide költözik a 2017-ben átadott, csomagolási tevékenységet végző regionális szolgáltatóközpont is; emellett késztermék- és alapanyagraktárként is működik majd.

„Kapacitásbővítő beruházásunk új, innovatívabb akkumulátorok, illetve vezeték nélküli kéziszerszámok, valamint kerti gépek fejlesztésére és gyártására ad lehetőséget. Óriási siker ez ilyen kihívásokkal teli időkben” – hangsúlyozta az ügyvezető igazgató.

Megjegyezte, hogy a miskolci kéziszerszámgyár folyamatosan fejlődik, és a Bosch-csoporton belül, nemzetközi szinten is meghatározó szerepet tölt be.

A Robert Bosch Power Tool Kft. 2001 novemberében alakult Miskolcon, ma már több mint 3800 munkavállalót foglalkoztat. Az elektromos kéziszerszámok, kertigépek, valamint az ezekhez tartozó akkumulátorok, továbbá eBike-akkumulátorok fejlesztését és gyártását, illetve famegmunkáló professzionális elektromos szerszámok összeszerelését végző vállalat 2021-ben 306 milliárd forint árbevételt ért el. Kutatásra és fejlesztésre 4,3 milliárd forintot, beruházásra pedig mintegy 7,3 milliárd forintot fordítottak.

 

Címke