TransInfo

A kemény Brexit egyre reálisabb. Kinek éri ez meg?

A cikk olvasási ideje 7 perc

Január utolsó hetében szavaz a brit alsóház arról a javaslattervről, amelyet a konzervatív párti brit kormány állít össze a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) további menetéről. A legfrissebb felmérések szerint azonban már jelentős többségben vannak a konzervatív választókörzetekben is azok, akik inkább újabb népszavazást szeretnének a Brexit ügyében kialakult patthelyzet feloldására

Az alsóház a múlt héten a modern brit parlamentarizmus történetében példátlan, 230 fős többséggel elutasította a Brexit feltételrendszeréről az EU-val novemberben elért 585 oldalas megállapodást. Theresa May miniszterelnöknek a megállapodás alsóházi tárgyalási folyamata közben – a kormány szándékai ellenére – elfogadott törvénymódosítás alapján három ülésnapon belül, vagyis hétfőig kell a ház elé terjesztenie a kormány új javaslatait arról, hogy a Brexit-folyamat milyen irányt vegyen.

A Downing Street közölte, hogy az új kormányzati javaslatcsomagot az alsóház január 29-én tárgyalja és aznap szavaz is róla.

Európa szerint egyre közelebb a kemény Brexit

Az MTI sajtószemléje alapján egyes  elemzők az EU tevékenységét is bírálták, az ARD országos köztelevízió például kiemelte: „az EU stratégiája kezdettől fogva azon a merész feltételezésen alapult, hogy a britek végül hajlandóak lesznek a megállapodásra, ha nyomás nehezedik rájuk”.Azonban ha csak „nem történik csoda” a következő hetekben, meg kell állapítani, hogy „Brüsszel alaposan eltaktikázta magát„. Így nemcsak Theresa May brit kormányfő „áll üres kézzel, hanem a mai állás szerint az EU sem érte el a céljait, egyetlen egyet sem”, például „nem érkeznek búcsúmilliárdok Londonból, és nincs megoldás az ír-északír határ ügyére”.

A Handelsblatt című üzleti lap szerint is halasztásra lesz szükség. Csütörtöki kommentárjában hangsúlyozta, hogy a Brexit megosztja a brit társadalmat és a pártokat, ezért „sajnos nem lehet kizárni, hogy végül abba a helyzetbe kerülünk, amelyet a főleg Nagy-Britannia számára kiszámíthatatlan gazdasági kockázatok miatt senki sem akarhat igazán: az EU második legnagyobb gazdasága rendezetlen módon távozik a kitűzött időpontban, március végén”.

Addig már nagyon kevés idő van, ezért most az a legfontosabb, hogy London kérjen legkevesebb három hónapos haladékot, hogy legyen egyáltalán lehetőség a tárgyalásra, vagy az előre hozott választások megtartására – írta a Handelsblatt.

A konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) szerint „Európa a rendezetlen Brexit felé halad, ha London és Brüsszel nem rántja el a kormányt sürgősen”.

A rendezetlen Brexit politikai és gazdasági kockázatai pedig túl nagyok, főleg Nagy-Britanniának, de az EU-nak is, ezért meg kell találni a londoni alsóház és az EU számára is elfogadható alternatívát. Ez viszont a hátralévő néhány hét alatt nemigen sikerülhet, így be kell látni, hogy az eredetileg tervezett időpont tarthatatlan – írta a FAZ.

Az olasz – jobbközép – Il Giornale úgy vélte, a Brexit „végtelen bohózatának” egyetlen vesztese a politika:

Európa-párti vagy Európa-ellenes brit politikusoknak sikerült megfosztaniuk hitelétől magát a politikát, úgy mutatva be, mint amely nem hallgatja meg a polgárokat, és nem is képes dönteni. Ezért pedig „a populisták köszönetet mondanak” – írta az Il Giornale.

Az Il Messaggero emlékeztetett arra, hogy a megállapodás nélküli Brexit hatalmas veszteséget jelenthet az Egyesült Királyságba exportáló olasz cégeknek, amelyek forgalma meghaladja az évi 23 milliárd eurót. Nehézségekbe ütközhet a Nagy-Britanniában élő 700 ezer olasz is.

A balközép La Repubblica megjegyezte, hogy az EU-ban már bevált gyakorlat, hogy a válságokat folyamatos halasztásokkal igyekeznek megoldani. Az újság szerint tovább bonyolítja a helyzetet, ha Nagy-Britannia mégiscsak részt vesz az európai parlamenti választásokon, hiszen így a brit képviselők is szavaznak majd az Európai Bizottság új elnökének megválasztásakor.

A horvát liberális Jutarnji List kommentárjának azt a címet adta, hogy Európa a leginkább attól fél, hogy a brit politikai válság átterjed az Európai Unióra.

Az EU már belefáradt a Brexitbe, egy olyan kulcsfontosságú évben, amikor lejárnak a mandátumok az Európai Parlamentben, az Európai Bizottságban, valamint az Európai Tanács elnöke is távozik, és a közösség nehéz tárgyalások elé néz, hogy ezen intézményekben a funkciókat újraosztják – írta az újság, majd hozzátette: nem beszélve a hétéves uniós költségvetésről, amelyet még idén meg kell alkotnia.

Az áruszállítás fogja elsőként érezni a rendezetlen Brexit hatását

A kemény Brexit mindenekelőtt az áruk exportjával kapcsolatos árak növekedését jelenti.

A kemény Brexit különösen a hús- és húskészítmények gyártóinak, valamint a brit piacon értékesítendő tejtermékek kereskedelmének árthatna a legjobban. A Nagy-Britanniába irányuló agrár-élelmiszer-export átlagos súlyozott vám értéke meghaladhatja a 28 százalékot is.  – hangsúlyozta a PIE elemzője.

Mindez a fuvardíjakra terhelődhet, de ez nem az egyetlen probléma.A gazdasági kérdésekre szakosodott intézet szakértője is hangsúlyozta, hogy a szállítmányozási vállalatok tevékenységeiben is zavarok léphetnek fel emiatt. A rakományok szállításának ideje megnövekedhet, és költségeik is növekedni fognak.  Ráadásul a kemény Brexit a közúti szállítmányozási engedélyekismételt bevezetését is jelenti – olvashatjuk Ambroziak kommentárjában.

Mindez azt jelenti, hogy az iparágra fekete forgatókönyv várhat. Hosszú, kilométeres sorok a határokon, és a becslések szerint ez nem többórás, hanem több napos várakozások is lehetnek a kirakodásra. Egyes szállítmányozási vállalatok esetében egyszerűen nem éri meg ilyen körülmények között a szigetországba szállítani.  – figyelmeztetett Elżbieta Łukaciejwska európai képviselő.

Emellett a bürokratikus terhek is növekedni fognak. Abban esetben, ha Nagy-Britannia kilép a vámunióból, akkor az árukra vámokat fognak kiszabni, így ezek az áruk sokat fognak veszteni a versenyképességükből.

Könnyítések várhatóak az év hátralévő részében?

Elżbieta Łukacijewska azt állítja, hogy Írország és Skócia már saját szabályokat készít elő a kemény Brexit esetére.

„A labda játékban van” – állítják szakértők, megjegyezve, hogy március 29-ig, a nap végén, mikor éjfélkor az Egyesült Királyságnak el kell hagynia az Uniót, bármi megtörténhet még. Egyesek szerint – még szerződés nélkül is – lehetőség van olyan megállapodások elérésére, amelyek minimalizálnák ennek a politikai döntés negatív hatását a szállítmányozási ágazat munkájára.

Legalább egy ideig.

Az Európai Bizottság már decemberben egy egyoldalú nyilatkozatot fogalmazott meg, többek között, a közúti szállítmányozásról a kemény Brexit esetében.

– Ez a fuvarozók esetében ez azt jelenti, hogy az év végéig nem kell további engedélyeket beszerezniük a Nagy-Britanniába történő szállítások miatt. Dokumentumainkat elfogadják, pl. közösségi engedélyeket, sofőri képesítéseket, 95-ös kódszámmal rendelkező vezetői engedélyeket. Ezért 2019-ben az Egyesült Királyságnak az EU-ból való kilépésével kapcsolatosan nem áll fenn fenyegetés az iparágra nézve – jelentette ki Maciej Wroński, a TLP elnöke.

Hogyan tovább a Brexittel? Van még egy lehetőség

Theresa Maynek az elmúlt napokban új tárgyalási stratégiát kellett megfogalmaznia meg az Európai Unióval. Ez azonban egyáltalán nem olyan egyszerű. 

Az egyeztetések a kezdetektől fogva így hangzottak: Nagy-Britannia vagy  elfogadja, azt  ami az asztalon van, vagy kemény Brexit lesz szabadkereskedelmi megállapodás nélkül. Régóta azt állítják, hogy nem lesz más megoldás. Ezért ma valakinek őszintén el kell mondania a briteknek, hogy mi is lehet a szerződéskötés nélküli EU-ból kilépés esetén. Nem számíthatnak új koncessziókra, különösen egyoldalúan a Közösség oldaláról. Azonban még mindig van lehetőség a 50. bekezdés végrehajtásának visszavonására amint azt az Európai Unió Bíróságának ítélete (az Európai Unió Bírósága – szerkesztőségi megjegyzés) mutatja – jegyezte meg Elżbieta Łukacijewska, aki az Európai Parlament Alkotmányügyi Bizottságában dolgozik.

A Brexit visszavonásának a lehetőségéről van szó.

Fotó:Wikipedia / Controller of Her Majesty’s Stationery Office / Open Government License v3.0.

Címke