TransInfo

Az abroncsokból kiálló drótok, ragasztószalaggal beragasztott szélvédő és hatalmas túlterhelés. Az ellenőrök egyhamar nem felejtik el ezt a teherautót

A cikk olvasási ideje 2 perc

Egy díjköteles úton való útdíjfizetés hiányával indult az egész, végül a teherautó leállításával végződött, amely katasztrofális műszaki állapotban volt. Mindennek tetejébe a rakomány,amelyet szállított, túl nehéz volt, és nem elégséges mértékben biztosítva.

A teherautó, amelyet a lengyel Közlekedési Főfelügyelet járőre állított meg, daruhoz szállított ellensúlyokat. 40 tonna helyett azonban 94 tonnát nyomott.

Az ekkor tömeg az egyes tengelyek engedélyezett útra gyakorolt nyomását is túllépte. Ezen felül a szerelvény túl hosszú volt. A járművezetőnek nem volt engedélye normatíván felüli szállítmányokhoz – számol be a Közlekedésfelügyeleti Intézet.

Guruló roncs

Ez azonban csak a kezdet volt. Az ellenőrzés során kiderült, hogy a járművezető nem fizette meg a fizetésköteles útszakasz díját, amelyen halad, nem biztosította megfelelőképpen a szállított rakományt, valamint olyan járművel közlekedett, amely „veszélyeztette a közúti közlekedés biztonságát”.

A felderített hiányosságok listája elismerésre méltó.

A megrepedt szélvédőt a járművezető… ragasztószalaggal „biztosította. A legtöbb gumiabroncs sérült volt és erősen elhasználódott, többek között drótok álltak ki belőlük. Ezen felül ugyanazon tengelyen eltérő mintázatú abroncsok voltak, a hidraulikus erőgépekből pedig szivárgott az olaj. A világítás egyes elemei is sérültek voltak. A pótkocsi szerkezete maga több helyen is túlzottan át volt rozsdásodva – olvashatjuk a Felügyelet közleményében.

A járművezetőt megbírságolták, és le kellett adnia a járműszerelvény papírjat is, amelyet vezetett. A szállítmányozónak pedig újabb teherautót kellett küldenie a rakományért, az ilyen siralmas állapotú, és így túlterhelt gépkocsi útnak indításáért 19.000 PLN (1.430.000 forint) büntetés fenyegeti.

Fotók: GITD

Címke