Ma egy igazi közlekedésrajongóknak szóló cikksorozatba kezdünk. Minden héten pénteken egy újabb cikkel fogunk szolgálni az Olvasóinknak a közlekedés történetének legfontosabb eseményeiről és érdekességeiről. Az első utaktól kezdve, az acélrugós röppenő masinákon át az első belsőégésű motorokig. Ezen felül a technika legnagyobb csodáiról, találmányokról és a megalkotóikról. Nagyon izgalmas lesz!
A rómaiak 400 ezer km utat építettek, ebből több mint 80 ezret kőburkolattal láttak el. A Római Birodalom bukásával eltűnt az állam, amely gondoskodott az utak karbantartásáról, ezért sok közülük a feledés homályába merült. A hosszabb utazások veszélyesek voltak és nagyon fárasztóak. Még Nagy-Britanniában is, ami a jó utakról híres, a XVIII. században a közlekedés állatokon történt, mivel a szekerek nem voltak képesek megbirkózni az akadályokkal. A számos kátyú és sártenger miatt, amely időnként az állatok hasáig ért, még egy könnyű szekér elhúzásához is hat ökör kellett!
Ugyanebben az évszázadban megjelentek azonban a személy-és teherszállító szekerek, mely elé hat vagy több ló volt befogva, és amelyek biztosították az állandó közlekedést a királyság legfontosabb városai között. Az út Bristolból Londonig (170 km) 6 napig tartott, azonban így is volt rá kereslet. Hatékony szállításra volt szüksége a postának is.
Az 1770-1840-es évek között a Brit Szigeteken zajló ipari forradalom hozzájárult a gyors népességnövekedéshez, mely az 1751-ben feljegyzett 7,2 millióról egy évszázad alatt 20,8 millióra nőtt. A népesség fele városokban élt. Az urbanizáció miatt szükséges volt, hogy az élelmet hatékonyan szállítsák a városokba, a nyersanyagot a gyárakba, a késztermékeket pedig a vásárlókhoz.
Az utak nem voltak elég nagyok a növekvő forgalom számára. Az úthálózatok száma a nehézségek ellenére növekedett. A XIX. század elején 10 nap alatt, borsos áron – 4 font és 10 shilling – lehetett eljutni Londonból Edinburgh-ba. A kormány útdíjat vezetett be, amelyből finanszírozták az utak fenntartását.
Megjelentek az utakon az „acélrugós repülő masinák”
Egyre jobbak voltak a kocsik is – a kohászat fejlődése lehetővé tette az acélrugók gyártását. Az „acélrugós repülő masinák” – ahogy a közönség elnevezte a postakocsikat – 9-10 km/h-s „szédületes” sebességgel száguldottak az utakon. A postakocsik gyorsabbak voltak a közönséges kocsiknál, de drágábbak is – a London – Edinburgh útvonal megtétele 15 font 15 shillingbe került.
Ez a postakocsik aranykora volt, habár 1838-ban útdíjat minden 5. mérföldnél szedtek az összesen 125 mérföldnyi hosszú brit úthálózaton. Az útépítés egyre jobban fejlődött. John Macadam feltalálta az útépítés legolcsóbb módját: zúzott követ alkalmazott, melyet hengerezéssel elsimítva szilárd burkolatot alkotott. Ezt a technikát a mai napig alkalmazzák, azzal együtt, hogy ma a burkolatot ezen felül még kátránnyal is bevonják.
A következő részben az Áruszállítás Történetében a Trans.INFO oldalon:
Arról, hogy Bridgewater herceg hogyan vált az egyik leggazdagabb brit emberévé annak köszönhetően, hogy csatornát épített és felére csökkentette a szén szállításának árát.