Boris Johnson szerint a fuvarozók tehetnek a brit kamion-parkolók állapotáról

A cikk olvasási ideje 2 perc

Boris Johnson brit miniszterelnök elhintette, hogy maga a brit fuvarozási ágazat a hibás azért, mert nincsen elég teherautó-parkoló az országban. A cégeknek kellett volna gondoskodniuk a megfelelő infrastrukturáról a brit miniszterelnök szerint. A szektor azonban másként látja a helyzetet. Gőzerővel megy az egymásra mutogatás a szigetországban.

Boris Johnson szerint a fuvarozók tehetnek a brit kamion-parkolók állapotáról
Csősz Géza fotója

A miniszterelnök ezeket a megjegyzéseket tette a BBC -nek adott interjúja során tette, amikor azt is kifejettte, hogy a fuvarozóknak magasabb kéreket kellett volna kínálniuk a gépkocsivezetőknek.

A krízis, amivel most küzdenünk kell, annak az eredménye, hogy a közúti árufuvarozó szektor évtizedek óta nem nem fektetett be kamion-parkolókba, jobb munkakörülményekbe és magasabb bérekbe. Nagyon szorgalmas emberekre támaszkodtunk, akik hajlandóak voltak eljönni ide – nagyrészt az Európai Unió  országaiból -, hogy ilyen körülmények között végezzék a munkát ” – mondta.

„Biztosítanunk kell, hogy a vállalatok most a teherautók parkolásába és a jobb fizetésbe invesztálnak” – tette hozzá.

Ezekkel a mondatokkal úgy tűnik, hogy Johnson a fuvarozókat okolja a nem megfelelő brit parkolókért. Úgy tűnik, hogy a brit miniszterelnök a felelősséget a kormányzatról a privát szektorra akarja hárítani.

A brit autópálya pihenők „szarok”?

A teherautók parkolókba való befektetés a fuvarozók vagy a kormány felelőssége? Az iparágnak  is megvan  a maga véleménye erről. Az év elején Gary Whittle, a Meachers Logistics kereskedelmi igazgatója beszélt a Trans.iNFO -nak a sofőrhiányról és a jobb parkolóhelyek szükségességéről.

Akkor elismerte, hogy a fuvarozóknak is kellene tenniük a parkolóhelyek létrejozása érdekében, de hozzátette, hogy e tekintetben „egyensúlynak” kell lennie. Annál is inkább, mert Nagy -Britanniában sok tehergépkocsi-parkoló egyrészt veszteséges, másrészt túl drága azok számára, akik használni szeretnék őket.

Az elmúlt napokban sok brit fuvarozó szólalt fel ebben a témában. A Templar European Logistics közlekedési vállalat azt írta a Facebookon, hogy heti parkolási kiadásai meghaladják a 400 fontot, ennek 95 százalékát Nagy -Britanniában fizetik ki. Hozzátette, hogy a brit szolgáltatások „szarok”, zuhanyzók „nem léteznek”, és az élelmiszeráraktól „csődbe megy az ember”.

A parkoló-vita akkor lángolt fel, amikor a brit kormány közzé tette, hogy a fuvarozói szakma vonzóbbá tétele érdekében „luxus” parkolók építésését tervezik teherautók számára. Hogy pontosan mit jelent a „luxus” ebben az összefüggésben, még nem világos.

Legnépszerűbb cikkek
hozzászólások
0 megjegyzés
A felhasználó törölve lett
Legnépszerűbb cikkek