TransInfo

Csehország: fokozottan ellenőrzik az élelmiszerszállító teherautókat a határon

A cikk olvasási ideje 1 perc

A húst és élelmiszereket szállító járművezetők fokozott ellenőrzésekre számíthatnak a Cseh Köztársaság határán. Ennek oka az a 300 kg hús, ami beteg lengyel tehenek vágása után érkezett Csehországba.

A tehergépjárművek ellenőrzésének bevezetéséről a cseh mezőgazdasági miniszter és a belügyminiszter tájékoztatta a sajtót:

– Egyeztettünk az Állami Állat-egészségügyi Hivatal (SVS) igazgatójával és a rendőrség képviselőivel. Egyetértünk abban, hogy szigoróbban kell ellenőrizni az élelmiszerbehozatalt hazánkba. Nem csak a lengyel teherautókat fogjuk ellenőrizni, hanem az összes élelmiszerszállító járművet – mondta Miroslav Toman mezőgazdasági miniszter.

Jan Hamacek belügyminiszter hozzátette, abban is megállapodtak, hogy a rendőrséggel együttműködve nem csak intenzívebb ellenőrzéseket folytatnak, hanem alaposabbakat is – a határőrökhöz ugyanis állategészségügyi szakemberek is csatlakoznak.

A rendőrség feladata az akció során az, hogy azonosítsák az élelmiszerszállító járműveket, megállítsák azokat, és a járművezetői dokumentumokat ellenőrizzék. Az ellenőrzések a lengyel-cseh határszakaszon folynak bizonytalan ideig. A bejelentés szerint ezen a héten mindenképpen számítani kell a fokozott ellenőrzésre, de azt még nem tudni, meddig.

Fotó: Pixabay

Címke