Egy sofőr megkérte a rákos gyerekeket, hogy díszítsék ki a teherautóját. Ilyen lett.

A cikk olvasási ideje 2 perc
|

17.08.2018

Látszólag ez a történet is olyan, mint a többi. Vitalij, egy hivatásos tehergépkocsi vezető, aki mosolyt akart csalni a beteg gyermekek arcára, nagyszerű szórakozást talált ki. Megengedte nekik, kifessék a kedvenc teherautóját. De a lényeg az, ami a történet hátterében van. Egy emberi tragédia, ami szerencsés véget ért – és így talán nem is tragédia.

Vitalij gyerekkorában szintén az onkológiai osztályon feküdt. Ma már 45 éves. Amikor kicsi volt, Hodgkin-kórban szenvedett, ami a nyirokrendszeri rákot jelenti. Egy hosszú évet töltött el a kórházban, melynek köszönhetően sajnos tudja, milyen unalmas, szürke és üres napok lehetnek ezek az osztályon. Ő, szerencsére, a csatát megnyerte. Mikor felnőtt, hivatásos sofőr lett. Megvette a 9,5 tonnás Kenworth teherautóját, amellyel szinte a világ minden tájára eljutott.

De a betegségéről soha nem feledkezett meg. Az emlékeiben mélyen megmaradt, hogy hónapokat töltött a kórházban a szomszédos ágyakon fekvő más gyerekekkel együtt. Ezért döntött úgy, hogy segítséget nyújt azoknak is, akik még csak a gyógyulás útján vannak a kezelések után.

Az akció megszervezésében a Konstantin Chabienski alapítvány segített Vitalijnek. Az alapítvány képviselője elismerte, hogy bár kedvenc autójának az átadása, amibe a sofőr szó szerint szerelmes, nem ment könnyen, de csöppet sem bánta meg, hogy így döntött.

 

Fotók: Fundacja im. Konstantina Chabienskiego/VKontakte

Címke