TransInfo

Jelentősen kevesebb a dugó az egyik németországi tartományban. Elmodnjuk, hogy csinálta!

A cikk olvasási ideje 2 perc

A hesseni autópályákon az év első hónapjaiban jelentősen kevesebb dugó volt. Ez a helyi szállítmányozási miniszter által alkalmazott megoldásoknak köszönhető. Vajon mit csináltak, hogy így lett? És a többi tartomány miért nem követi példájukat?

A német autópályák dugói messze földön híresek – nem csak sok időbe és stresszbe kerülnek a járművezetők számára, de növelik a balesetek kockázatát és az áruszállítás díjait is. A jó hír számukra az, hogy a német hatóságok megpróbálják megoldani ezt a problémát, és tevékenységük első hatásai már érezhetőek. Idén január és március között a hesseni autópályákon a forgalom sokkal jobb volt, mint 2017-ben. 2018 első negyedévében a sofőrök összesen 1 ezer órával kevesebb időt töltöttek dugókban mint egy évvel ezelőtt – jelentette be a német média.

Ahogy Tarek Al-Wazir az állami szállítmányozási minisztere állította, a minisztérium minden erőfeszítést megtesz a dugók csökkentése érdekében.

A forgalmi dugó kialakulásának és hossza csökkentésének módja

A dugók jó 20 százalékkal csökkentek a tavalyi évhez képest, ami azt mutatja, hogy jó úton haladunk – mondta Al-Wazir.

Hogyan sikerült ezt elérnie az állami hatóságnak?

  • Mindenekelőtt a közúti munkák megfelelő irányítása,
  • a balesetek nyomainak  gyorsabb eltakarítása
  • és az a járműforgalom hatékony elterelésének köszönhető.

A Hesseni Szállítmányozási Minisztérium vezetője már bejelentette a további lépéseket, többek között az A3-as és az A5-ös autópályákon, ahol beépített útmegosztási funkcióval rendelkező forgalomirányítási rendszerek kerülnek telepítésre.

Reméljük, hogy a más tartományok példát vesznek majd Hessen-ről, és a német utak nem a végtelen forgalmi dugókról fognak szólni.

Fotó: Pixabay

Címke