Kamionos élet női szemmel? És még milyen nyíltan… – Varga Nikolettel, a legvagányabb kamionoscsajjal beszélgettünk

Üzletkötő voltam és egyszer csak kijött belőlem egy kamionos. Nem igazán találtam a helyem, nem voltam elégedett azzal ahol, és ahogy vagyok, ezért el akartam indulni más irányba. Szó szerint és átvitt értelemben is. Így jött a vezetés, így talált rám és így találtam rá én magam a kamionomra – mesélte a kezdetekről Nikolett, aki egy önismereti útként, terápiaként is tekint a vezetésre.

Az út

Üzletkötőként kezdtem úgy viselkedni, amit nem éreztem önmagamnak. Elszállt az agyam, szórtam a pénzt, tudod, az a plázacicás irány, aminek ideje volt megálljt parancsolni. Ha tehetném, most be is verném az akkori énemnek a fejét a falba, de szerencsére idejében felismertem, hogy az irány, amerre tartok nem jó. Egyszerűen csak menni szerettem volna, hátha megtalálom önmagam. Ez egy önismereti út. Sokan mondják, hogy azért szeretik ezt a szakmát, mert bejárják Európát, de valójában szerintem nagyrészt a pszichológiáról szól ez az egész.

Egyedül vagy a kamionban, nem szól hozzád magyarul hetekig senki sem. Nem az a nehéz dolog, hogy tudod elvezetni a kamiont, megismerni az utakat, a navigációt, az kialakul gyorsan. Inkább a lélektani súly az, aminek a nehézségével küzdeni kell. Van egy mondás, miszerint az „egyik lábad a börtönben, a másik a sírban”. Ha nem tudod magadban feldolgozni a magányt, egyedüllétet, a gondolataidat, akkor hamar vége lesz a kamionos életednek.

Viszont, aki rálépett erre az útra, azt elvarázsolja ennek a szépsége, megérti az utat és élvezni fogja. Azt mondják, hogy a kamionozás megélhetést ad, de nem hagy élni. Hiszen elszakadsz a családtól, otthontól, a barátodtól. De amikor itthon vagyok, nekem már egy idő után hiányozni kezd a kamionos élet, ahol nem haza megyek, hanem keresem a helyet a szerelvénynek, nem a munkába sietek reggel, hanem a dugóban araszolok az országúton és aggódom, hogy oda érek-e az áruért. Itt nincs idő elbambulni, elkényelmesedni, hiszen sok a kiszámíthatatlan tényező, a váratlan esemény. Lényegében a mának élsz. Aki ezt az életet egyszer megszerette és elkezdi élvezni, ahogy én is, annak olyan ez mint a drog – érzékeltette egy erős hasonlattal Varga Nikolett a viszonyt közte és a kamionban élt napjai között.

A parkolókon kívül

Amikor arról érdeklődtünk, hogy egyedül vagy társsal jobb dolgozni, rögtön érkezett a válasz, hogy az előbbi felvetés fel sem merülhet. Már kialakult egy ösztön, hogy a problémákat megoldani egyedül kell és nehezen viselné el Nikolett, ha ezekben a helyzetekben vitatkozni kellene valaki mással.

 Egyrészről magabiztossá tesz, megszokom a döntéshelyzeteket, kimondani az irányt, és abban az irányban tartani is tudom a szerelvényt, de ugyanakkor ez a magánéletben nem feltétlen előny – tért rá a magányos kalandokban edződött nő arra, hogy ennek az erőnek bizony hátrányai is lehetnek.
Míg a nemzetközi utakon fel kell húznod a farkasgúnyát, hogy megfelelj a farkastörvényeknek, egy párkapcsolat egész másfajta kompromisszumokról szól. Míg a szakmában tudsz a zord körülmények közt érvényesülni, kiegyezni, helyzeteket megoldani, addig a magánéletben már nem sikerül, hiszen ott sokkal szelídebbek  a feltételek és te mégis a 40 tonnás szerelvénnyel gázolsz bele olykor. Ez a saját tapasztalatom. Mikor kint vagyok két hónapot, és egy hétre hazajövök, kevés az idő az akklimatizálódásra – mesélte Nikolett, aki a hazatéréssel kapcsolatban még hozzátette, hogy jelenleg a szülőkhöz tér haza Szegedre vagy a tesójához Angliába, de most kezd eljutni arra a szintre, hogy kacérkodik egy budapesti letelepedéssel, mellyel egy időben visszább is venne a hathetes túrákból, hogy a parkolókon kívül is több időt tölthessen el.

 Nem akarom abbahagyni, de nem szeretnék ilyen hosszú ideig kint lenni, mert hiába az önismereti út, meg a droghatás, nem egészséges másfél, két hónapot szerelvényen lenni. Nagyon próbára teszi a fizikai és a lelki állóképességet is. Az otthoniaktól távol vagy, nem tudod kivel megbeszélni a problémáid vagy csak szimplán beszélgetni. Volt olyan, hogy anyám felhívott, hogy szia, mi újság? Most mondjam azt, hogy egy hídnál próbálok épp bemenni, jobbra pedig egy szakadék? Nem mondom, mert lehet ő hamarabb bepánikol, mint én. Ezekben a helyzetekben azért átbucskázik az ember agyában néhány gondolat. A tervem az, hogy három hét úton és egy hét itthon.

Család?

Túravezetőnktől megtudtuk, hogy az emberek többsége azt látja ebben a szakmában, hogy milyen jól lehet keresni, de a másik oldalon olyan nehézségek vannak, amit bizony nem biztos, hogy bevállalnának ezért a keresetért

Sok négykezes pár van a szakmában (a laikusoknak: egy párkapcsolatban élő sofőrök, akik együtt vezetnek egy szerelvényt), de azért ehhez is elég rendezett viszonyban kell élni, hogy két négyzetméteren együtt legyél napi 24 órában heteken át a pároddal. Ide szinte 99 százalékban azok a párok jönnek, akiknél már kirepült a gyerek. Aki fiatalként belevág egy ilyen páros kalandba, ott nagy arányban szétmennek elég hamar. És vannak a szóló nők, mint én is, akiknek a fejében ott forognak a gondolatok a jövőről és a családalapításról is. Az egyik serpenyőbe belekerül a család, gyerekvállalás, a másikba pedig az álmom, amit most élek, a szabadságom, önállóságom stb.
És itt mindig megakadok! Jó lenne egy gyerek, de… innen még nem jutottam tovább. Eleve megtalálni a párt, aki elviseli az én életemet, már az sem egy könnyű feladat. A párkapcsolati gondokat pedig viszi magával az ember a kamionba is, az pedig egy halálos diagnózis is lehet az országúton.

Kamionos élet női szemmel

 A csoportot azért hoztam létre, hogy a kamionos nők – és nemcsak a  nők, hanem a férfiak is – merjenek elindulni, élvezzék, amit csinálnak. És bármilyen furcsa lehet, ez az oldal nemcsak a vezetésről szól, hanem üzen a többi szakma felé is: találjuk meg a szépséget, az örömet a hivatásunkban, különben egy kalap … sem ér az egész. Lehet az ember vendéglátós, asztalos vagy ács, ha nem találja meg önmagát, a harmóniát és csak kényszerből kezd bele minden nap a munkájába, akkor egy frusztrált, rosszkedvű ember válik belőle.
Sajnos azt tapasztalom, hogy Magyarországon ebből a megkeseredésből fakad az, hogy ennyi irigy és rosszindulatú ember van, akik a saját keserűségük miatt ferde szemmel néz az örömből és vidáman élő és dolgozó társaira. Külföldön nem ez van, ott támogatják, aki sikeres. Ezzel a csoporttal az öröm és vidám munka oldalát szeretném képviselni. Persze első sorban a csajokat akarom motiválni, hogy merjék megmutatni magukat, fotózzák le amit látnak, tapasztalnak – tette hozzá.

Megkérdeztük, hogy Magyarországon szóló női sofőrök milyen arányban lehetnek jelen.  Nikolett szerint a kamionosok jó ha 5 százaléka lehet egyedül vezető nő. A „négykézben” már 30-40 százalék is lehet, itt azonban vannak olyanok is, ahol nem vezet a pár, de elkíséri a sofőrt. A Facebook-csoportban pedig körülbelül 10 százalékban lehetnek jelen a csajok.

Egyébként a nemzetközi fuvarozásra jellemző az a mondás, hogy amit adsz azt is kapod vissza. Ha utálod a szakmád és nyűg neked csinálni, akkor tuti, hogy jön a defekt, az elakadás, belefutsz a bunkókba, megbüntetnek, egyszerűen bevonzod ugyan azt, amit önmagadból kisugárzol – zárta a témát Varga Nikolett.

„Veszélyes? Neked az, cicukám!”

És, hogy mit tanácsol a kamionos élettel kacérkodóknak?

 Döntse el, hogy mit akar – érkezett a válasz. – A fejében tiszta legyen a kép. Ha a vezetés az álma, ez az élet hívja, induljon el, ne késlekedjen. De amikor már túl sok a kérdés, tudod, az a kifogáskereső fajta, akkor már baj van. Ha kettőnél több kérdőmondatban akadékoskodik, akkor inkább ne vágjon bele. Persze a kérdéseket mindenki felteszi, hiszen érdeklődőek a fiatalok és szeretnének minél többet megtudni a szakmáról. Viszont, mikor érzed a hangsúlyban, hogy ezek már inkább a kibúvók, akkor baj van a fejben.

Mikor néz rám, tágra nyílt szemmel az kislány, hogy nem veszélyes ez nőként?  De, mondom neki, neked az lesz cicukám! – Amikor azt sem tudod a táblára mi van kiírva és fel kell találnod magad, az veszélyes. De te el se kezd! Negyed óra alatt le tudom szűrni egy tanulóról, hogy rátermett-e, motivált-e, kamionozni akar-e valóban vagy az előbbi típusba tartozik-e. Nekem már ott sokszor eldől minden, amikor először beszáll a kamionba. Ha sután, szerencsétlenkedik, bénán fogja meg a kapaszkodót, már le is beszélem erről az útról. Én a Waberer’s-nél kezdtem és a női sofőrjelölteket hozzám irányították. Sokuk azért jött csak, hogy az egóját fényesítse és a férfiaknak megmutassa, hogy ezt ő is megcsinálja. Na pont ez a szakma nem az, ahol a szupernőt játszani lehet. Ha kereket kell cserélni, akkor hiába vagyok én nagyon vagány csaj, de csak 50 kilót nyomok, a pótkerék meg 150 kiló. Ez egyszerű fizika, bárhogy keménykedek, képtelen vagyok ezt a helyzetet megoldani egyedül, nőként.

Fúrás-faragás és egy videó

Bérezés tekintetében és a kommunikációs szinteken vannak problémák – tért ki az iparág árnyoldalaira is interjúalanyunk. – Például nem értem azt a cégvezetési vonalat, ahol a sofőrök között különbségek vannak a fizetésben. Miért érek én kevesebbet a másiknál? Ezt nem lehet megmagyarázni. Ugyan azért a munkáért józan, paraszti ésszel ugyan az a bér jár a melósnak,nem igaz? És gyakran előfordul az is, hogy elmondom a problémáimat és semmi nem történik, elvesznek a mondatok. Az a baj, hogy itt is felüti a fejét az irigység, és a fúrás-faragás.
A megoldást a politikai változásban látom. Én hiába próbálom jól érezni, motiválni magamat, ha egy stresszes közegbe kell belefutom, ahol a diszpécser aggódik, mert a feje felett ott a főnök, aki szorong, mert a megbízó nem fizet és így tovább. Én például jól érzem magam, csak látni kell, hogy mindezt a pozitívumot ebből a trutyiból kell kipréselnem. De ezt mondhatom a vendéglátásra vagy a kereskedelemre is, ahol szintén le kell menni kutyába.
Az a probléma, hogy nem egy felé evezünk, pedig egy csónakban vagyunk és ezt nehezíti a túl sok és sokszor nem követhető szabályozás. Ezért mondom, hogy föntről kell elindulnia a változásnak, az ágazatban és az országban is – emelte ki a kamionos.

Varga Nikolett végül arról is mesél, hogy van egy izgalmas terve. El szeretné mondani a valóságot úgy, ahogy azt tette most itt velünk is, mert ez az, ami gyakran a tudósításokból kimarad.

 A videót például épp akkor kapcsolja ki a kamionos blogger, mikor be kell csekkolni a svéd kompra, és miért? Mert biztos bénázik, pedig ezek a részletek az érdekesek, hogy mennyit kell tökölni egy-egy ilyen akciónál. Az a tervem, hogy készítek egy 35-45 perces dokumentumfilmet, azokról az eseményekről, ahol szívatnak, bunkóznak az emberrel és megmutatom mindenkinek, hogy élünk mi, hogyan szívunk és hogyan nevetünk – monda végszóként Nikolett nevetve, amihez mi csak annyit teszünk hozzá, hogy figyelünk és rögtön lecsapunk majd a videóra.

Niki Facebook csoportja a Kamionos élet női szemmel