Kétféle fuvarlevél, jelentős túlsúly, büdös hús – pénzügyőrök kapcsolták le a csaló kisteherautót [ VIDEÓ]

A cikk olvasási ideje 2 perc

Kétféle fuvarlevél, jelentős túlsúly, büdös hús – a Nemzeti Adó- és Vámhivatal így kapcsolta le a “kissé” szabálytalan módon fuvarozó kisteherautót.

A NAV munkatársai egy korábban már vizsgált cég teherautóját ellenőrizték Békés megyében, tudósított ról a hivatal a Facebook oldalán. A pénzügyőrök Kaszaper és Orosháza között ellenőrizték azt a 3,5 tonnás teherautót, ami a papírok szerint csaknem két tonna kabátszalonnát és ipari nyesedéket szállított Budapestre.

A csomagtér kinyitása után a pénzügyőrök azonnal érezték, hogy a szállított hús büdös. A szalonnát a raktér padozatán lévő koszos műanyag raklapon egymásra pakolták. 

A rakomány szemre is jóval több volt, mint a szállítólevélen feltűntetett mennyiség, ezért a pénzügyőrök tételesen átvizsgálták a rakományt. Az ellenőrzésen előkerült egy másik szállítólevél is, ami szerint a járműben további 312 kilogramm félsertés is volt” – olvasható a bejegyzésben.

A pénzügyőrök értesítették a kormányhivatal munkatársait, akik megállapították, hogy a szállított hústermékek hűtése és elhelyezése sem felelt meg az előírásoknak, ezért a mintegy 2,5 tonna áru azonnali megsemmisítését rendelték el.

Végül, a NAV munkatársai a jelentős túlsúly miatt feljelentést tettek a rendőrséghez.

Fotó: képernyőmentés a Nemzeti Adó és Vámhivatal Facebook posztjáról

Címke