Legalább 50 ezren tiltakoznak holnap az illegális fuvarozók ellen Romániában

A cikk olvasási ideje 3 perc

A romániai fuvarozók szövetsége, a COTAR közleménye szerint várhatóan több mint 50 ezer ember fog tiltakozni Románia több városában december 13-án, illetve a román kormánypalota előtt december 20-án. Azt követelik, hogy a kormány tiltsa be a személyszállítására engedéllyel nem rendelkező vállalkozások – mint például az UBER – tevékenységét.

A transindex.ro portál értesülése szerint Temesváron, Brassóban, Aradon, Bákóban, Konstancán és Jászvásáron összesen több mint 30.000-en csatlakoznak a kezdeményezéshez.

Bukarestben 10 260 taxisengedélyt adtak ki, amihez hozzáadódik még 60 ezer a többi városból. Mintegy 40 ezer menetrend szerint üzemelő közúti személyszállító cég működik, és mintegy 20 ezer futárszolgálat. Ha azzal is számolunk, hogy az Uber és a többi engedély nélkül működő cég már áru- és csomagszállításra is átnyergelt, valamennyi terület súlyos károkat fog szenvedni – olvasható a COTAR közleménye a romániai Krónika oldalán.

Ki adózik, ki nem

A közúti szállítás adja a bruttó hazai termék 4,7%-át, a hatóságok azonban szemet hunynak a kalóztevékenység fölött, így újabb 4,7%-tól esik el az állam, az engedély nélkül tevékenykedő szállítócégek száma ugyanis megközelíti az engedélyezettekét”, mutat rá COTAR közleményében.

A hivatásos taxisok egyébként nem csak az Uber ellen tiltakoznak, hanem minden olyan „kalóz” ellen, akik online felületeken hirdetnek vagy szerveznek személyszállítást illegálisan. A COTAR-nak éppen ez az „illegalitás” a legnagyobb gondja, ugyanis a törvény nem egyértelmű: a román kormány a 2010/34-es rendeletben tiltotta be az engedély nélküli személyszállítást, azonban néhány hónap múlva megváltoztatták a törvényt, így hatályát vesztette. Később 2015-ben Lucian Soca úgy módosította a törvényt, hogy csak azok ellen lehet eljárást indítani, akik „többször” is elkövették az illegális személyszállítás vétségét.

Az Uber szerint

A bukaresti Uber vezetők párbeszédet próbálnak kezdeményezni, mondván, hogy nem igaz, hogy az uberes vezetők nem fizetnek adót, illetve az Uber, a Taxify és az ilyen szolgáltatások a tömegközlekedéssel együtt olyan megoldást jelentenek, amelyek csökkenthetik a forgalmi torlódásokat és a légszennyezést, illetve megoldhatják a parkolási gondokat Bukarestben.

Több mint 350 000 bukaresti használja az Ubert naponta, és több ezer járművezető partnerünk egészíti ki jövedelmét az Uber applikáción keresztül, így igenis hozzájárulnak az állami költségvetéshez. Szeretnénk megvitatni a közlekedési ágazat jövõjét az önkormányzattal és más iparági szereplőkkel, hogy a felhasználók és a város számára a legjobbat tegyék – nyiltakozta az Uber képviselője.

Kér és fenyeget

„Miniszterelnök úr, mi nem kérünk pénzt, nem kérünk adókedvezményeket, csak egy egyszerű szabályozást szeretnénk kiharcolni. Kezd nagyon kínossá válni a helyzet, amelybe hallgatásával sodor bennünket”, áll a közleményben.

Amennyiben a szerdára tervezett tiltakozó akció nem változtat a kormány hozzáállásán, egy héttel később, december 20-án a fuvarozócégek képviselői autókkal vonulnak majd Bukarestbe, a kormány épülete elé, hangsúlyozta a COTAR közleményében.

Januárban is hangos lesz

A fuvarozók egyébként januárra is tiltakozást jelentettek be, akkor az üzemanyagok megnövelt jövedéki adója miatt vonulnak majd utcára.

Fotó: Pixabay

Címke