Már elérhetőek a 2021-es éves autópálya-matricák

A cikk olvasási ideje 3 perc
|

8.12.2020

Az elmúlt években megszokott gyakorlatnak megfelelően idén is már az érvényességi idő kezdete előtt megvásárolhatók a következő évre érvényes éves e-matricák. A 2021-es országos és megyei autópálya-matricák 2020. december 7-től elérhetőek a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. saját értékesítési felületén, ügyfélszolgálati irodáiban és viszonteladó partnereinél. A 2020. évre váltott ugyanilyen típusú vignetták 2021. január 31-ig biztosítanak úthasználati jogosultságot a hazai díjköteles gyorsforgalmi utakon.

Először 2016-ban vezettük be az elővásárlás lehetőségét, annak érdekében, hogy minél többen el tudják kerülni az értékesítőhelyeken januárban jellemző tumultust és felesleges várakozást. Akkor nem gondoltuk, hogy ennek a kényelmi szolgáltatásnak néhány év múlva olyan jelentősége lesz, mint az idén, amikor egy világjárvány miatt az egészségünk megőrzése érdekében kifejezetten kerülni is kell a tömeget, és célszerű a vásárlásainkat, minél kevesebb találkozással intézni.” – mondta el Bartal Tamás, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. vezérigazgatója.

A 2021. évre érvényes éves országos és megyei autópálya-matricák érvényességi ideje 2021. január 1-jén indul, ennek megfelelően 2020. decemberében még nem biztosítanak úthasználati jogosultságot. A vignetták érvényessége 2022. január 31-én jár le, azaz azokat 13 hónapon keresztül lehet használni a hazai díjköteles gyorsforgalmi utakon.

Az éves e-matricák elővásárlása egyre népszerűbb az utazóközönség körében. Míg 2018 decemberében bő 120 ezer, 2019 utolsó hónapjában már több mint 144 ezer éves e-matrica kelt el az érvényességi idő kezdete előtt. Ez a tavalyi elővásárlási időszakban közel 20 százalékos növekedést jelentett az egy évvel korábbi adatokhoz képest. A 2019 év végi elővásárlások során az éves országos jogosultságból több mint 56 ezer, a megyei e-matricákból pedig mintegy 88 ezer darabot szereztek be az úthasználók.

A kialakult járványhelyzetre tekintettel az e-matrica vásárláshoz a NÚSZ Zrt. elsősorban a saját, mobiltelefonra optimalizált elektronikus értékesítési felületét, az ematrica.nemzetiutdij.hu oldalt ajánlja, ahol a közlekedők gyorsan, egyszerűen, online vehetik meg e-matricájukat. Ráadásul az itt történő vásárlások után nem kell kényelmi díjat fizetni, a jármű adatait csak egyszer kell megadni, így a későbbi vásárlások alkalmával a tévesztések (például rendszámelírás) esélye nullára csökken, és még a vásárlást igazoló bizonylatot sem kell megőrizni 2 évig.

Fotó: NÚSZ Zrt. (Fülöp Ildikó)

Címke