A Bari bíróság a múlt héten 13 ítéletet hozott egy perben, amely a többek között a barlettai rendőrök által végrehajtott “On the Road” elnevezésű művelet eredményeként születhetett meg.
A nyomozás során az olaszországi Andria, Cerignola és Corato településekről 15 személyt tartóztattak le, akiket azzal gyanúsítottak, hogy különböző minőségben részt vettek egy bűnözői csoportban.
A banda elsősorban járműlopással és orgazdasággal foglalkozott.
A megfogalmazott vádak között szerepelt egy kamionsofőr fegyveres kirablása is – számolt be róla a baritoday.it helyi hírportál. Két gyanúsított ügyében még nem hoztak ítéletet.
A vádlottak 2021 tavaszán két hónap alatt többek között 22 autót loptak el. 2021. április 1-jén a bitontói Sp 231-es úton álarcos és fegyveres bűnözők elraboltak egy kamionsofőrt, és ellopták az élelmiszereket, amelyeket egy hűtőkamionban szállított.
A tizenöt vádlott közül tizenhármat első fokon legalább három, legfeljebb négy évre, valamint 3 és 6 ezer euró közötti pénzbüntetésre ítéltek.