Telephelyen belüli és kívüli szállítások viszonya a pihenőidőhöz mérten – Kérdeztek, én válaszolok 6. rész

A cikk olvasási ideje 7 perc

„Hogy lehet az alábbi tevékenységet úgy csinálni, hogy ha ellenőriznek „ne érje szó a ház elejét”. Tehát, a példa kedvéért reggel 6 órakor indulok a telephelyemről a szomszéd városban lévő gyár telephelyére. Ott a gyáron belül folyamatosan szállítok (pl. sódert), majd délután kettőkor két forduló homokot szállítok a másik városban lévő „Mari néninek”, ez eltart mondjuk este 5-ig. A kérdésem tehát az, hogy ezt a munkát hogyan kell végeznem (különös tekintettel a pihenő időre), hogy megfeleljek a szabályoknak?”

Ezt a kérdést, bár egy konkrét dologra kérdez rá, mégis inkább egy kicsit általánosabban válaszolnám meg, mivel itt a mögöttes elvet kell elsősorban megérteni, amit aztán már mindenki alkalmazhat a saját munkájára, területére.

A helyzet az, hogy az egész „dolog” ott kezdődik, hogy elindulsz a telephelyedről, és közúton közlekedsz az építkezési területig, gyártelepig, elzárt iparterületre, stb. – nem számít, hány kilométert. Értelemszerűen itt használni fogod a tachográfot, hiszen közúton közlekedsz és egy esetleges közúti ellenőrzés során nehéz lenne bizonyítanod azt, hogy ez saját számlás jellegű tevékenység (habár az új rendelkezés értelmében akkor használnod KELL), így berakod a korongot a menetíróba, szabályosan kitöltve, kompatibilitás vizsgálata, stb., vagy a kártyádat. Nem számít, milyen messze van az építkezési terület vagy a gyártelep a telephelyedtől, addig is használod a korongot/kártyát. A menetíró szépen rögzíti a vezetési időt. Eddig ez egyszerű.

A nehézség azzal kezdődik, amikor megérkezel az elzárt területre. Itt megszűnik a tachográf használatára vonatkozó kötelezettség, de még nem ért véget a napi munkaidőd (jól néznénk ki, hiszen csak most kezdődik)! Emiatt korongos menetíró esetén nem veheted ki a korongot a tachográfból (a kártya más ügy, mindjárt megnézzük azt is). Mivel szubjektív értelmezésre adhat okot „a kivétel egyébként engedélyezett” kifejezés a jogszabályban, illetve, hogy ezt hogyan tudod bizonyítani, igazolni, kérvényezni, engedélyeztetni (ha karod, megkérheted a Közlekedési Hatóságtól, hogy adjanak engedélyt erre, de ezzel nem szoktak foglalkozni, így e nélkül bajba kerülhetsz), ezért maradjunk annyiban, hogy a korongot bent hagyod a menetíró készülékben.

Nap közben ekkor az történik, hogy mozogsz az autóval, megállsz, rakodsz, szállítasz, stb., és ennek megfelelőn a tachográf rögzíti az eseményeket a korongra. Tehát, elvileg egy csomó vezetési időd lesz a korongon. Csakhogy ez NEM így van, mert fontos megértened a következőt:

  • A mentesség azt jelenti, hogy „felmentés az 561/2006/EK rendelet vagy az AETR Egyezmény hatálya alól”. 

Más szavakkal: nem vonatkozik rá az 561-es rendelet előírása. Ez pedig egyértelműen azt jelenti, hogy teljesen mindegy, milyen jeleket rajzol a tachográf korongra a készülék, ebben az esetben ez egyáltalán nem számít, amíg az építkezési területen belül dolgozol.

Tehát, hiába rajzol a menetíró sok-sok óra vezetési időt az elzárt területen belül, ezeket ebben az esetben figyelmen kívül kell hagyni, és az egész munkával töltött időszakot egyéb munkaként kell elszámolni (amiből adott esetben lejön a munkaközi szünet – ebédszünet –, de ez most nem érdekes a példa szempontjából). Nem baj, ha a korongon mindenféle jelek lesznek! Figyelmen kívül kell hagyni, mivel NEM vonatkozik rád ebben az esetben az 561/2006/EK rendelet előírása. Miért kéne akkor betartani?

Mielőtt hazaindulsz, a menetlevélre, a hátuljára, vagy egy lapra, mindegy, írd fel, hogy mettől meddig végeztél hatályon kívüli tevékenységet, és írd alá. Ez azért kell, hogy ha útközben megállítanak, akkor is legyen nálad megfelelő igazolás.

Amikor elindulsz hazafelé, a közúton történő közlekedés révén ismét érvénybe lép a tachográf használati kötelezettség. De ezzel különösképpen nem sok mindent kell tenned, hiszen a menetíró amúgy is rögzíti a vezetést. Amire figyelned kell, hogy amikor a napi tevékenységed megkezdésekor elindultál otthonról, akkor a közúton való közlekedéskor volt valamennyi vezetési időd, amit a visszaúton figyelembe kell venni, hogy a visszaúton történő vezetés esetén a két vezetési ciklus során összeadódva ne lépd túl a 4,5 óra vezetési időt. Vagy, ha jó esély van arra, hogy ez így lesz, akkor az elzárt területről történő elindulás előtt tarts egy 45 perces szünetet, így a visszaúton nem kerülsz bajba.

A nap végén aztán, amikor kiveszed a korongot, a hátulján ide is jegyezd fel, az egyéb munka sávban kihúzva hátul a korongot, hogy mettől meddig végeztél hatályon kívüli tevékenységet. Írd rá a mentesség okát és írd alá a korongot, majd legyen nálad 28 napig. 

Digitális járművezetői kártya esetén egy kicsit más a helyzet, de nem sokban. Ilyenkor két lehetőség közül választhatsz, bár én az egyiket nem javaslom:

  1. Bent hagyod a kártyát a tachográfban, és a menetírót átállítod OUT üzemmódba.
  2. Kiveszed a kártyát a tachográfból, és a menetírót átállítod OUT üzemmódba.

MINDKÉT esetben tehát a legfontosabb és elsődleges tevékenység az OUT üzemmód kezdésének aktiválása! Az másodlagos, hogy a kártyát kiveszed-e vagy bent hagyod a menetíróban. Gyakorlati szempontból, a könnyebb munkáltatói ellenőrzés, kiértékelés, és amiatt, hogy a hatósági ellenőr felé NE kelljen magyarázkodni, én az 1. verziót tanácsolom, méghozzá erősen! Így ugyanis a kártyádon is ott lesz a teljes napi tevékenység, nem kell semmit visszaírogatni (úgysem tudnád pontosan), vagy szalag hátulján rajzolgatni, stb.

Aztán, mielőtt visszaindulsz a gyártelepről vagy építkezési területről, elzárt iparterületről, stb., KIKAPCSOLOD az OUT üzemmódot, és most már „normál tachográf használati üzemmódban” működsz és közlekedsz a közúton.

De talán a legfontosabb dolog, amit megemlítenék ezzel kapcsolatban az 561/2006/EK rendelet VI. FEJEZET, ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK, 26. cikk (4) iii. c) pontja, mely a következőt írja: „Az arra felhatalmazott ellenőrzést végző személy az adatrögzítő lapok, az adatrögzítő berendezés vagy a járművezetői kártya által rögzített, kijelzett vagy kinyomtatott adatok elemzésével ellenőrizheti az 561/2006/EK rendeletnek való megfelelést, illetve ha ezek nem állnak rendelkezésre, bármely más olyan dokumentum ellenőrzésével, mely egy előírás be nem tartását bizonyítja, mint például a 16. cikk (2) és (3) bekezdésében megadottak.”

Ez pedig a szakértőink véleménye szerint is a valóságban azt jelenti, hogy lényegében bármivel igazolható az az idő, amikor hatályon kívüli tevékenységet végeztél (mentesség), akár egy cetlivel is. Ezt el kell fogadni. Épp ezért a korongon történő igazolás, ahogy írtam, vagy a Tevékenységigazoló lap kiállítása akár, ha egy hosszabb intervallumról van szó, elfogadható igazolás. Ugyanígy az is, ha a kártyán regisztrálod ezt OUT üzemmód használatával, vagy szalag hátulján rajzolod ezeket.

Ha kérdésük van a munkaidő-számítással kapcsolatban,
tegyék fel megjegyzésben vagy keressék szakértőnket,
aki az
 aetr.hu szakmai vezetője.

Címke