Idén is folytatódik a Dakar-rali versenye, immár 43. alkalommal. Ebben az évben a résztvevőknek 12 szakaszt kell teljesíteniük, összesen 7 646 ezer kilométeren keresztül Szaúd-Arábián. A világ legnehezebb versenyének startjánál a teherautók sem hiányozhattak.
Az idei eseményen 321 jármű, köztük 42 teherautó indult el. A teherautók kategóriájában a 6. szakasz után a verseny jelenlegi vezetője Dmitrij Szotnyikov, aki a terepet egy KAMAZ Master-el teljesíti. Az orosz Anton Shibalow a második, Airat Mardeew pedig a harmadik.
A kihívásban részt vevő járművezetők között jelen van a tavalyi győztes, Andrej Karginov is. Idén az orosz bajnok a verseny első szakaszában másfél órát veszített egy meghibásodás miatt. Jelenleg a legénysége a kilencedik hely megtartásáért küzd.
A verseny január 15-ig tart, és Jeddah-ban fejeződik be.
Nyitókép: Eric Vargiolu/DPPI/A.S.O.

DPPI/E.Vargiolu/A.S.O.
