Fotó: politi.dk

Vége az átmeneti időszaknak. Ebben az országban már végrehajtják a Mobilitási Csomag előírásait

Február 2-án hatályba léptek a közúti fuvarozásban dolgozó munkavállalók kiküldetésére vonatkozó szabályok, amelyeket a Mobilitási Csomag vezetett be. Dánia hatóságai átmeneti időszakot vezettek be, amelynek során az ellenőrző szervek nem hajtották végre a szabályozást.

A cikk olvasási ideje 2 perc

Idén január végén a Dán Közlekedési Hivatal (Færdselsstyrelsen) arról tájékoztatott, hogy az új, járművezetők kiküldetésével kapcsolatos jognak való megfelelőség ellenőrzése április 30-ig „tájékoztató” jellegű lesz. Április végéig nem szabtak ki semmilyen bírságot, ami az új előírásokból következett volna. Az átmeneti időszak azonban véget ért, ami azt jelenti, hogy május 1-jétől a Dán Közlekedési Hivatal elkezdte végrehajtani az új kiküldetési szabályokat a fuvarozásban – olvashatjuk a hivatalos közleményben.

A kiküldetés regisztrációs kötelezettségének elmulasztása az IMI rendszerben, amely a megfelelő javadalmazás megfizetésével függ össze, vagy a megfelelő dokumentáció hiánya ettől a hónaptól fogva bírságot ér.

A hivatal emlékeztet, hogy a kiküldetésben lévő járművezetőnek jár a minimális dán óradíj kabotázs, vagy kombinált fuvarozás egy részének végzése után. A járművezetőnek közúti ellenőrzés során fel kell mutatnia a kiküldetés bejelentését és a többi dokumentációt.

A Færdselsstyrelsen által közzétett információ szerint Dániában a kiküldetésben 2022. március 1. és 2023. február 28. között érvényes minimális óradíj 173,64 dán korona (kb. 8.900 forint), mind a 3,5 tonna feletti járművekkel végzett kabotázs, mind a 3,5 tonna feletti járművekkel végzett kombinált fuvarozás kezdeti- vagy befejező útvonala esetében.

A felrakodási és lerakodási idő, a pihenő idő, és már, elérhető munkák, amelyekre nem vonatkozik az áruval való haladás a kabotázs, vagy a kominbált fuvarozás közúti része keretében nem tartoznak a minimális javadalmazás szabályai alá – teszi világossá a hivatal az új előírásokhoz való iránymutatásban.

Ezen kívül a Færdselsstyrelsen világossá teszi, hogy a járművezetőnél ott kell-e lennie a fizetési papírjának, a szerződésének és a munkaidő-elszámolásnak.

Nem, a járművezetőnél csak a kiküldetés bejelentésének kell ott lennie, és kell tudnia bemutatnia, valamint a dokumentációt, hogy a fuvarozás Dániában történik. Ezen kívül felszólításra rendelkezésre kell bocsájtania a tachográf adatait” – tájékoztat a Dán Közlekedési Hivatal.

Címke