Bezárták az egyik belga parkolót a menekültek miatt

A cikk olvasási ideje 2 perc

A regionális hatóságok úgy döntöttek, hogy bezárják az E42 út melletti parkolót. A döntés mögött a menekültekkel kapcsolatos problémák állnak.

Hainaut kormányzója december 12-én betiltotta az A42-es autópályán Mons felé irányába lévő Amoudries parkolójában (A15 autópálya) a parkolást – tájékoztatott róla a Febetra, a belga fuvarozók szövetsége.

Ennek az oka a menekültekkel kapcsolatos problémák, amik korábban ebben a régióban még nem voltak jellemzőek. Más régiókkal ellentétben Hainaut hatósága nem csak éjszakai parkolási tilalom vezetett be, hanem teljesen megtiltották az Amoudriesnél való parkolást. A korlátozás 2020. január 13-ig lesz érvényben.

Korlátozások a belga parkolókban

Hasonló intézkedéseket alkalmaztak más régiók hatóságai is. Éjszakai korlátozást vezettek be többek között a E40-esen a Drongen parkolóban (2016 októberében) vagy a népszerű Jabbeke-i parkolóban a tavaly augusztusában a menekültek között történt lövöldözés után. 2018 májusában az éjszakai parkolási korlátozás az E40-esen a Waremme parkolóban szintén érvényben volt, a 3,5 tonna feletti járművekre vonatkozott.

A belga Febetra fuvarozók szövetsége kritizálta a korlátozásokat, azzal érvelve, hogy a parkolóhelyek bezárása csak tovább növeli a kevés parkolóhely miatt gondokat. A szövetség szerint a parkolóhelyek bezárása helyett a belga kormánynak több pénzt kellene fordítania az autópályákon a tehergépjárművek parkolóhelyeinek biztonságossá tételére.

Címke