Fotó: TollCollect

A fuvarozók megállapodásra jutottak a a német útdíj-túlfizetéssel kapcsolatban

A cikk olvasási ideje 3 perc

A Hausfeld, a német BGL egyesület együttműködő partnere és meghatalmazottja minta-szerződést kötött a német Szövetségi Logisztikai és Mobilitási Minisztériummal (BALM) a németországi útdíj-túlfizetésekkel kapcsolatban. A megállapodás több ezer fuvarozót érint, köztük külföldi, így magyar cégeket is.

A német Szövetségi Logisztikai és Közúti Fuvarozás Hasznosítási Egyesület (BGL) bejelentette a szerződéskötést a BALM-mel, amely meggyorsítaná a felperesek, azaz 15.000 cég kifizetesét.

A követelések leghatékonyabb végrehajtása, a túlfizetett útdíjak visszatérítése céljából a BGL/eClaim/Hausfeld által indított perekben, és a közigazgatási bíróságok nem túlterhelése céljából több ezer egyedi perrel, a BGL partnere, a Cooperation Hausfeld és a német Szövetségi Logisztikai és Mobilitási Hivatal (BALM) sikeresen megállapodtak az úgynevezett mintaeljárások ügyében. 2023. júniusában alá is írták az ennek megfelelő mintaszerződéseket” – számol be a szervezet.

A szerződés értelmében három minta-eljárás kerül lefolytatásra, hogy a bíróság komplexen felülvizsgálhassa az útdíjak beszedésének legalitását azok bevezetése óta, azaz 2005. január 1-je óta. Az eljárások eredményei érinteni fogják a Hausfeld több, mint 15.000 kliensét egész Európából (amiből kb. 7,9 ezer német cég).

A szerződésből keletkező előny az érdekelt cégek jogi helyzetének gyors tisztázása lesz anélkül, hogy mindegyiknek egyenként kellene bírósági eljárást indítania.

A minta-szerződés nélkül a közigazgatási bíróságok évekig meg lennének bénítva a több ezer egyedi üggyel.” – emeli ki a német egyesület.

A BGL partnere, a Hausfeld cég számítása szerint a díj egy részének visszafizetése azon áthaladásokért, amelyek esetében az útdíj jogellenesen a közúti rendőrség fenntartására is épül, összesen több, mint 330 millió euróra rúg.

A mintaeljárások ügyében aláírt szerződések (…) újabb akadályt szüntetnek meg a jog végrehajtásnak útjában. A BGL és együttműködő partnerei igyekeznek a teherautók után hibásan beszedett pótdíj elrendezését komplikációmentessé tenni az érintett befizetők számára, az uniós jog által előírt kamatokkal együtt.” – kommentálja dr. hab. Dirk Engelhardt, a BGL igazgatóságának szóvivője.

Túl magas útdíj

Idézzük fel, hogy 2020. október 28-án az Európai Bíróság úgy ítélt, hogy a közúti rendőrség költségeinek beszámítása a teherautók útdíjába Németországban 2010-ben és 2011-ben jogellenes volt. Az uniós szabályozás értelmében, amely az útdíjakat szabályozza, nem lehet ugyanis az infrastruktúra azon költségeibe beszámítani a közúti rendőrség költségeit, amelyek alapján az útdíjak tételei kerülnek kiszámításra.

Az ügy, amelyben az Európai Bíróság döntött, egy lengyel céget érintett, aki 12.000 euró útdíj-túlfizetés visszatérítését követelte.

A bíróság ítélete után a BGL az egyesület tagjainak kiadta a követeléseinek érvényesítését, és információt adott át a lehetséges jogi megoldásokról. A német Szövetségi Logisztikai és Mobilitási Hivatal (BALM) adatai szerint hozzájuk 38.000 útdíj-visszatérítési kérvény érkezett be.

A Hausfelddel és az eClaimmel a BGL az érdekelt cégeknek egész országos megoldást kínált a követeléseik érvényesítééhez a BALM-mal szemben a teherautók utáni útdíj-túlfizetés ügyében.

Címke:

További olvasmányok