TransInfo

Flickr / Jorge Franganillo CC BY 2.0

A katalán autópályán kötelező libasorban haladni – a szállítmányozási szervezet kritizálta a hatóságok döntését

Tavaly, miután Katalónia egyik autópályáján eltörölték az autópályadíjat, a helyi hatóságok kamionstopot vezettek be vasárnapra. A tilalmat azonban hamarosan felváltotta az a szabály, hogy a teherautók kizárólag a szélső sávot használhatják. Ez, a tervek szerint csak 2021 végéig kellett volna, hogy érvényben maradjon, azonban most mégis meghosszabbították.

A cikk olvasási ideje 2 perc

Miután 2021 szeptemberében eltörölték az AP-7-es autópálya útdíját, a katalán közlekedési minisztérium kezdetben megtiltotta, hogy a teherautók vasárnaponként ezen az autópályán közlekedjenek. A szállítmányozói ágazat negatív reakcióját követően a minisztérium a korlátozást azzal az utasítással váltotta fel, hogy csak a jobb oldali sávban szabad közlekedniük, előzni tilos, és a sebességkorlátozás 80 km/ó lett.

A korlátozások vasárnaponként 15 és 22 óra között vannak érvényben az AP-7-es út 55. kilométere (Girona északi része) és 216. kilométere (Vendrell) közötti szakaszán, mindkét irányban. Céljuk, hogy az útdíj eltörlése után a lehető legkisebbre csökkentsék a forgalmi dugókat.

A közlekedési minisztérium úgy döntött, hogy 2022-ben is fenntartja ezt a korlátozást.

A spanyol szállítmányozási szakszervezetek szövetsége, a Fenadismer aránytalannak tartja a regionális kormány intézkedését, mivel a nagyobb forgalom főleg az ünnepek idején jelentkezik az utakon. A szervezet szerint ez a rendelet a gyakorlatban arra kényszeríti azt a több mint 12 ezer teherautó sofőrt, akik naponta közlekednek ezen az úton a francia határ felé, hogy minden vasárnap „libasorban” vezessenek.

Címke