A kereszt és plüssök sem óvták meg a bajtól: 270 ezer forintnyi bírságot hoztak a nyakába

A cikk olvasási ideje 3 perc

Vannak, akiknek meglepetés lehet ez az információ: a szélvédő nem csak arra van, hogy a járművezetőt megvédje a menetszéltől és az időjárás viszontagságaitól, de abban is fontos szerepe van, hogy a sofőr jól kilásson. Valószínúleg új információ lehetett ez annak a román járművezetőnek is, akit 7500 koronára (kb 27 ezer forint) bírságoltak meg a norvég rendőrök, mert a kereszt és egyéb díszek jelentősen korlátozták a tisztánlátását.

A norvég rendőrtisztek Trondheimtől délre, Sandmoenben végzett ellenőrzések során figyeltek fel a teherautóra, aminek kabinját a kamionsofőr „keleti stílusban” díszítette fel. A műszerfalra egy rakás plüsst és illatosítót tett, az útdíjszedő dobozok mellett zászlókat és egy nagy feszületet erősített az üveghez, a szélvédő felső részét pedig rojtos függöny borította.

Mivel a gazdagon díszített műszerfal és belső felületek komolyan akadályozták a kilátást a járműból, a rendőrök nem csak megállították a járművezetőt, de el is tiltották az út folytatásától, amíg rendbe nem teszi a műszerfalat.

Mivel az is kiderült, hogy nem rendelkezik megfelelő hólánccal, ezért lett összesen a rá kiszabott bírság 7500 norvég korona.

Bár ennek az esetnek nem voltak komoly következményei, szeretnénk emlékeztetni olvasóinkat arra, hogy a kabinban felhalmozódott tárgyak és dísztárgyak okoztak már tragédiát. Elég megemlíteni azt a balesetet, amelyben egy kerékpáros halt meg, amelyet egy kamionos sofőr okozott Nagy-Britanniában. Bár a nő feltűnő öltözetben haladt a kerékpárúton, a sofőr nem vette észre a biciklist, mert a műszerfalon elhelyezett tárgyak (egy ventilátor, a műholdas navigációs rendszer, egy sapkát és különféle csecsebecsék) akadályozták a kilátást. 2019-ben a kamionost 21 hónap börtönre ítélték e baleset okozása miatt, és 34 hónapig eltiltották a járművezetéstől is.

Sőt, a sofőrt alkalmazó fuvarozó is megjárta, mert tudta, hogy néz ki a teherautó fülkéje, és hagyta. A társaság több mint 112 ezer font bírságot kapott a szabálytalan járműhasználat és a munkavédelem ellenőrzésével kapcsolatos egészségvédelmi és biztonsági előírások megszegéséért.

Fotók: Statens vegvesen

Címke