Az A111-es autópályán végzett ellenőrzés számos szabálytalanságot tárt fel.
A Németországon kívülről érkező sofőr 41 órán át vezetett, és mindössze három órát pihent, a sebességkorlátozó ki volt kapcsolva, és az ellenőrök azt olvasták ki, hogy a teherautó maximális sebessége 105 km/ó volt. Ráadásul a kormányzott tengely féktárcsáin több repedés is volt, ami azt jelenti, hogy “a fékrendszer bármikor meghibásodhatott volna” – olvasható a berlini rendőrség által kiadott közleményében.
A kipufogórendszer is hibás volt, és a túlzott felmelegedés miatt tűzveszéllyel fenyegetett. Normális esetben ez 200 Celsius-fok, de ebben az esetben 450 fok volt.
Ahogy azt a közleményből megtudhattuk, a jármű nem állt át vészhelyzeti üzemmódba, mert az azt irányító rendszert manipulálták.
A rendőrség azt is hozzátette, hogy a sofőr a hamburgi kikötő felé tartott, így ha nincs az ellenőrzés, valószínűleg még több órát vezetett volna.
Szerencsére mind a kamionost, mind magát a járművet eltiltották a további vezetéstől. Több szabálysértés miatt 18 800 euró bírságot szabtak ki rá. A szállítmányozó cég ellen is vizsgálatot indítanak, és értesítették a szomszédos ország illetékes hatóságait, ahol a járművet bejegyezték.