Valami érdekes híre van? Szóljon nekünk!

A holland szállítmányozóknak majdnem a fele küzd munkaerőhiánnyal a járművezetői pozíciókon, és gondokkal, hogy az üres helyeket feltöltse. A sofőrhiánytól szenvednek a német szállítmányozók is. A szakemberek idén nyáron ellátási válságra figyelmeztetnek. De megvan a kész megoldásuk is.

A TLN holland szállítmányozói szövetség közvélemény-kutatást végzett tagjai között. Kiderül belőle, hogy az év első negyedét a többségük „normálisnak” értékeli. De az üresedések száma és az erőfeszítés, amelyet meg kell tenni, hogy feltöltsék őket, továbbra is nyugtalanságot okoz az ágazatban. Ezen felül nőttek a költségek és az árak, bár eltérő arányban. Mindennek dacára a legtöbb válaszadó nyereséggel zárta a negyedévet.

Üresedések, és problémák a jelöltek megszerzésével

A megkérdezett hollandiai szállítmányozóknak akár 41%-a megerősítette, hogy vannak szabad munkahelyei. Közülük majdnem 90% keres 1 és 6 közötti számú munkavállalót (30%-uknak egy megüresedett helye van, 59%-nak 2-és 6 közötti). A vállalatok 8%-ánál ezzel szemben 7 és 10 közötti számú járművezetőre volna szüksége. Az új munkavállalókat kereső cégek között 67%-nak vannak nehézségei a jelöltek megtalálásával. (46%-uk szerint ez nehéz, 21%-uk szerint nagyon nehéz feladat).

A helyzet tehát romlott 2018. negyedik negyedévéhez képest. Akkor a válaszadók 37%-a ismerte be, hogy munkaerőhiány van náluk, 41% ítélte az üresedések feltöltését nehéznek, és 22% nagyon nehéznek. A „megfelelő járművezető megszerzése kihívás” kijelentés tükrözi sok válaszadó érzéseit, és még aktuálisabb ebben a negyedévben – kommentálja a TLN.

Alább a holland szállítmányozók néhány megszólalása:

  • “A most kereső személyek (munkát – a szerk.) nem a legjobb jelöltek, nem azon a szinten vannak, amit várnál, ezért munkanélküliek”.
  • “Jó munkavállalót szerezni szinte lehetetlen”
  • “Az éjszakai és hétvégi fuvarok nem vonzóak”
  • “Az utóbbi időben az éjjeli fuvarokat meg kell szakítani, mivel nem lehet megfelelő személyzetet találni”
  • “Még ideiglenes munkaerőt is egyre nehezebb találni”

A fuvarok magasabb költségei és árai

A TLN felméréséből az is kiderül, hogy a szállítási költségek 2019. januárja és márciusa között 2018. IV. negyedévéhez képest növekedtek (a növekedést a válaszadók 79%-a megerősíti), és 2018. I. negyyedévéhez képest is (83%). Az ilyen fejlemények okát a holland szállítmányozók a személyi kiadások növekedésében látják, de az üzemanyagár és a német útdíj növekedésében is.

A költségek növekedésével a szolgáltatások ára is nőtt, bár ezt a megkérdezettek alig 66%-a észlelte (2018. IV. negyedévéhez képest). Ezzel szemben a válaszadók 74%-a szerint a szállítmányozás az első negyedévben drágult 2018. ugyanezen időszakához képest.

A megkérdezettek 71%-a számít arra, hogy idén április és június között a fuvarköltségek nem fognak változni.

A megkérdezett vállalkozók pozitívan tekintenek a jövőbe (a következő 5 évre). Rövid távon azonban a többségük óvatos. A cégek majdnem fele elégedetlen az árakkal és a nyereséggel (csak 61% zárta 2019. első negyedévét nyereséggel). Ezt a költségek és a konkurencia fejlődésével kapcsolatos bizonytalanság is okozza.

A németek ellátási válságra számítanak

Nehéz helyzetben vannak az elmélyülő munkaerőhiány miatt a német szállítmányozók is. A BGL szállítmányozói-logisztikai szövetség úgy becsüli, hogy a járművezető-hiány jelenleg eléri a 60.000-t, és kérlelhetetlenül növekszik. Minden évben 30.000 kamionos megy nyugdíjba. A BGL beszámolói szerint tavaly 3.600 gyakornok kezdte meg a szakmai képzést. Ez csepp a szükségletek tengerében, különösen annak tükrében, hogy a kereslet a szállítmányozási szolgáltatások iránt Németországban és Európa egyéb országaiban évről évre nő.

Nem meglepő tehát, hogy a német vállalkozók azt is meglépik, hogy akár a konkurenciától is elcsábítják a munkavállalót.

Az ágazat szakemberei arra számítanak, hogy idén nyáron a szállítmányozást sújtó munkaerőhiány miatt ellátási válság fog bekövetkezni.

A fogyasztók nem fognak folyamatosan hozzáférni minden áruhoz elegendő mennyiségben – mondja el a „Deutsche Welle” hasábjain Martin Bulheller, a BGL gazdasági előrejelzésekért felelős szakembere.

Az ipar is számol a munkaerő hiányával a szállítmányozási szektorban.

Az alkatrészek és komponensek szigorúan határidőre való leszállítására épülő termelés veszélyben van – folytatja Bulheller. A szakember azt is állítja, hogy a szállítmányozási költségek növekedni fognak, ezt pedig, végső soron a fogyasztó fogja megfizetni.

– Dacára a növekvő digitalizálásnak és a szállítmányozás automatizálásának a szállítmányozók ügyfeleinek tisztában kell lennie azzal, hogy az árukat még mindig emberek szállítják. Ha nem sikerül a fiatalabb munkavállalókat mobilizálni, szűk keresztmetszetekre számíthatunk a kiszállításban – mondja el Alex Plaß, a német DSLV szállítmányozói szövetség vezetője. Plaß felhívja a figyelmet, hogy még a fizetések emelése sem javított a helyzeten.

Amennyiben az áruk elérhetősége iránti kereslet a jelenlegi szinten marad, a kereskedelem, az ipar és a fogyasztók érdekek az lesz, hogy a helyzetet enyhítsék. Meg kell majd érteniük, hogy a logisztikai és szállítmányozási szolgáltatásokat már nem lehet majd nevetséges pénzekért megvásárolni – tette hozzá a DSLV vezetője.

A németek az Unión kívülről akarnak járművezetőket

A szállítmányozó cégek és a lobbytársaságok egyre hangosabban beszélnek arról, hogy növelni kell a potenciális munkavállalók számát.

Az államnak meg kellene könnyítenie a harmadik országokból érkező járművezetőknek a munkakeresést Németországban – mondja Bulheller. Ez azokra az országokra vonatkozik, amelyek nem tagjai az Európai Uniónak, de amelyek állampolgárai az EU-ban szeretnének dolgozni.

Ezek közé tartozik Bosznia, Szerbia vagy Ukrajna. Ezen országok munkavállalói lényegesen gyakrabban kapnak munkavállalási engedélyt pl. a balti országokban. Hasonló könnyítésre számíthatnak Lengyelország részéről az ukránok. Amennyiben a német kormány úgy döntene, hogy megkönnyítené a munkaerőpiachoz való hozzáférést a bosnyákok, a szerbek és az ukránok számára, akkor ők dolgozhatnának járművezetőként helyi szabályok szerint.

Ehhez azonban az előírások megváltoztatására van szükség, és arra, hogy a járművezető felkerüljön a hiányszakmák listájára Németországban.

Fotó: Trans.INFO

hozzászólások

comments0 megjegyzés
thumbnail
Ha szeretné beállítani az értesítéseket, lépjen be a profiljába