TransInfo

Először ülnek “rendes” sofőrök az önvezető kamionokba

A cikk olvasási ideje 2 perc
|

29.05.2017

Naponta háromszor teszi majd meg a két kamionból álló kezdetleges konvoj a München – Nürnberg távot, rendes forgalmi viszonyok között.

Együttműködési megállapodást kötött a DB Schenker és az MAN, majdnem teljesen élesben fogják tesztelni az önvezető kamionokat a német autópályán.

Ez lesz az első alkalom, amikor nem egyetlen fuvarról lesz szó, hanem több hónapon keresztül rendszeresen járnak majd a kamionok, és nem lezárt autópálya részeken. Sőt, ezeket a járműveket már nem tesztpilóták, hanem “rendes” profi kamionsofőrök felügyelik (illetve szükség esetén vezetik) majd.

A tesztelés 2018 tavaszán indul, a járatok pedig a DB Schenker müncheni és nürnbergi raktárai között mennek majd, az A9-es autópályán. Egyelőre minden konvoj csak két kamionból áll majd, vagyis nem tekinthető komoly “szakasznak”, de valószínűleg senki sem számított arra, hogy a felek egyből egy tuctanyi járművet próbálnak meg önálló távolságtartásra bírni.

Sőt, a kezdetek kezdetén még áru sem lesz a pótkocsikon, már csak azért is, mert maguknak a sofőröknek is meg kell majd tanulni, hogyan vezessék (felügyeljék) ezeket a járműveket.

Bizonyos idő elteltével azonban még 2018-ban sor kerül arra, hogy ténylegesen árut szállítsanak a kamionok, naponta háromszor megtéve az utat a két raktár között.

Kép: Volvo