Valami érdekes híre van? Szóljon nekünk!

Amennyiben a fuvarozó nem veszi komolyan a megbízó utasítását, felel az ellopott áruért. Az, hogy az ügyfél igényeihez nem lehet alkalmazkodni, nem „enyhítő körülmény” – ítélt a bíróság. 

Amennyiben a fuvarmegbízás utasítást tartalmaz, amely szerint a szállított áruval a teherautó csak monitorozott parkolóban állhat meg, azt be kell tartani. A szállítmányozó ugyanis felelősséggel tartozik az utasítás megszegéséért, amennyiben a monitoring nélküli parkolóból ellopják a rakományt – ítélt a Brémai Tartományi Bíróság (ügyiratszám: 11 O 169/17).

A dvz.de német szállítmányozási portál által leírt ügyben a felperes textíliák szállításával bízta meg az alperest Brémából Franciaországba. A megrendelés mellékletében szerepelt az alábbi biztonsági utasítás: „A jármű csak biztonságos hivatalos kiszolgálóhelyen parkolható le, autópályán olyan helyen, ahol ipari monitoring van telepítve, amely kiterjed az egész parkoló területére.” 

Dacára az utasításnak a márkás ruházatot szállító teherautó vezetője megállt éjszakára egy belga parkolóban, amely nem volt monitorozva. A pokoli éjszaka során a pótkocsiból ellopták a rakományt. 

A tartományi bíróság, amely az ügyben ítélt, az alperes szállítmányozó felelős a fuvarmegbízásban szereplő utasítások megsértéséért. A vállalkozó nem hivatkozhat a felelősség korlátozására, és teljes kártérítést kell fizetnie az elszenvedett veszteségekért. A CMR egyezmény 29. cikk 1. pontja értelmében a fuvarozó felelősségének korlátozása előjog, és akkor nem élhez vele a fuvarozó, amikor a kárt tudatosan, vagy önhibájából okozta. Az a tény, hogy az útvonalon meg volt olyan hely, amely megfelelt volna az ügyfél igényeinek, nem indokolja az utasítás megsértését

Hogyan védekezhet a szállítmányozó az ilyen helyzetek ellen?

Az ítélettel egyetért Adam Pająk, a Transbrokers.eu biztosítási cég igazgatóságának elnöke, és az alábbiakra figyelmeztet. 

A közúti fuvarozó feltétel nélküli kötelessége megismerni minden utasítást a fuvarmegbízásban, és azokat betartani. Itt az alap az, hogy a fuvarozó úgy tervezi meg az útvonalat, hogy az említett utasítások betarthatók legyenek. Amennyiben a tervezés során, még a fuvar megkezdése előtt kiderül, hogy ez nem lehetséges, akkor vagy a szállítmányozó eléri ezek módosítását, vagy elutasítja a megbízást, ellenkező esetben olyan helyzet alakulhat ki, amelyben a brémai bíróság ítélt – kommentálja.

Véleménye szerint az is fontos, hogy a szállítmányozó tudja, hogy hogyan viselkedjen, amikor az iránymutatások betartásával kapcsolatos problémákkal szembesül már a fuvarozás során (dacára a gondos tervezésnek). 

Kulcsfontosságú, hogy ne saját hatáskörben intézzük el” – emeli ki Adam Pająk.

A CMR-egyezmény 14. cikke alapján:

  1. A fuvarozó köteles az áru felett a 12. Cikknek megfelelően rendelkezési joggal bíró személytől utasítást kérni abban az esetben, ha a fuvarozási szerződés – a fuvarlevélben foglalt feltételek szerint – nem hajtható végre, vagy végrehajtása lehetetlenné válik, mielőtt az áru a kiszolgáltatásra kijelölt helyre érkezik.
  2. Ha azonban a körülmények lehetővé teszik, hogy a fuvarozást a fuvarlevélben foglalt feltételektől eltérő feltételek mellett végrehajtsák, és ha a fuvarozó az áru felett – a 12. Cikknek megfelelően – rendelkezési joggal bíró személytől kellő időben nem kaphatott utasítást, köteles olyan intézkedéseket tenni, amelyek megítélése szerint legjobban szolgálják az áru felett rendelkezési joggal bíró személy érdekeit. 

A fentiek vonatkoznak az időjárás-előrejelzés pontosságának ellenőrzésére is. A szállítmányozónak szemmel kell tartania azt is. Amennyiben kiderül, hogy az veszélyt jelent a rakományra (pl. erős széllökések), akkor azt figyelembe kell vennie, és kapcsolatba kell lépnie a jogosult személlyel a CMR egyezmény 14. cikke értelmében” – magyarázza Adam Pająk.

A szakértő véleménye szerint az időjárás-előrejelzés nem komolyan vétele is járhat a szállítmányozó kártérítési felelősségével, sőt, néha azzal is, hogy eljárását súlyos gondatlanságnak minősítik.

A saját hatáskörben való eljárást pedig megítélhetik úgy, ahogy a brémai bíróság is tette. Ezt pedig biztosan nem akarja egy szállítmányozó sem” – teszi hozzá a Transbrokers.eu igazgatóságának elnöke.

Photo: Pixabay

hozzászólások

comments0 megjegyzés
thumbnail
Ha szeretné beállítani az értesítéseket, lépjen be a profiljába