Jackie Chan-t a kínai kamionosok húzták ki a sárból

A cikk olvasási ideje 4 perc

A nyílt terepen történő felvételek mindig kiszámíthatatlanok –ezt a tényt monst a saját bőrén tapasztalhatta meg az ismert színész, Jackie Chan, legújabb filmje forgatása során. Az egész filmes stábot meglepte a sárlavina, amelyből  -mint később kiderült – a kínai tehergépkocsi sofőrök mentették ki őket. A harcművészetek csillaga nem rejtette véka alá a háláját.

Ez a veszélyes eset augusztus elején történt. Jackie Chan és a stábja elkezdték forgatni az új „Project X” című filmhez a jeleneteket. Ez volt az első nap ebben az új munkában egy kis kínai város szélén. A jelenetek felvétele során hirtelen sűrű és erős eső kezdett el esni. Ez, az amúgyis sáros tereppel együtt lavinát hozott létre. Sárlavinát. A színész az egész helyzetet részletesen leírta a blogján.

Az időjárás hirtelen megváltozott, és a stábunk egy hatalmas sárlavina alá került! Több produkciós járművünk is a dühöngő sárfolyóba ragadt. A stáb egy része nagyon félt, mert a helyzet egyik pillanatról a másikra pillanatra alakult ki. Szerencsére jöttek teherautók vonóhoroggal és segítettek nekünk a kocsijainkat és bennüneket magunkat is biztonságos helyre  kihúzni”- olvashatjuk a blogban.

A stáb tagjai épségben és egészségesen kijutottak a helyzetből.

Különleges köszönet

Jackie Chan nem szégyellte, kifejezni háláját az egész mentőcsapatnak.

Szeretném megragadni ezt az alkalmat, hogy köszönetet mondjak mindazoknak az embereknek, akik a segítségünkre érkeztekKöszönjük a kemény munkát! – összegezte a 64 éves színész.

Chan megosztotta a történetet a közösségi média profilján is.

Fényképeket is megosztott a történések színhelyéről, amiken jól láthatóak az egyik teherautó hátuljában a megijedt a stáb tagjai.

Elnézést kérek a stáb minden tagjától, akik a sárlavinától megrémültek. A produkciós csapatunk következtetéseket vont le ebből az esetből. Ezentúl figyelemmel fogjuk kísérni az időjárási körülményeket, és mindent megteszünk a stáb védelme érdekében. Teszünk róla,hogy a munkakörülmények teljesen biztonságosak legyenek „- mondta Jackie.

Nem volt ez véletlen

Fontos megjegyezni, hogy a sár alatt lévő területet nem véletlenül választották  forgatási helyszínnek. A „Project X” film egy olyan emberről szól, akinek feladata biztonságosan hazajuttatni a dolgozókat egy olajfinomítóból. Nem nehéz kitalálni, hogy egy támadás célpontjaivá fognak válni. A Chan által játszott karakter feladta lesz az értékes nyersanyag védelme és a lopás tervének megakadályozása.

Fotó: Wikimedia Commons

Címke