Különleges konténer indult világ körüli útjára. Az árukon kívül fontos üzenetet is továbbít

A cikk olvasási ideje 3 perc

Jeannine Platz festőnő a hamburgi kikötőben konténereket változtat művészeti alkotásokká, amelyek majd elindulnak a világba, hogy felüdülést hozzanak mindenkinek, aki látja őket. Valamint azért is, hogy fontos, mindenkit összekötő üzenetet közvetítsenek.

Jeannine Platznak négy napig tartott, hogy átalakítsa a piros, 40 láb hosszú konténert egy valóságos, 12×2,5 méteres műremekké. A nem tipikus művészeti alapanyagra Hamburg kikötőjének a látképe került. A tájképpel borított konténer idén május óta van úton, és körülbelül egy év alatt szinte az összes kontinenst be fogja járni – számol be a Hamburg Süd hajózási társaság, aki a megbízást adta a festmény elkészítésére. 

A cég ezt a különleges konténert Dél-Amerika partjaihoz küldte – Santos-ba, Brazíliába. Onnan északra indul az USA keleti partjaihoz. Ezután pedig a Panama-csatornán folytatja majd az útját Peruba vagy Chilébe, ahonnan Aucklandba indul Új-Zélandra, majd Sydney-be, és utána tovább Ázsiába. 

Ott a konténer megkezdi a visszaútját a Szuezi-csatornán át Hamburgba, ahova csak 2021-ben fog megérkezni. 

A szolidaritás jele

A festőnő és a Hamburg Süd közös projektje, amelynek a gyümölcse ez a kivételes konténer, a szolidaritást hivatott szimbolizálni a járvány nehéz ideje alatt.

A koronavírus miatt a világ szinte össze határa először volt lezárva. Az interkontinentális légi közlekedés nagy mértékben leállt. Ez azt okozza, hogy a tenger olyan lesz, mint amilyen egykoron volt: az egyedüli összeköttetést jelenti a kontinensek között az emberek számára, akik megoszthatják egymással ötleteiket és üzleteket köthetnek egymással” – mondta el Jeannine Platz.

„A konténer útja tehát a kontinensek és országok közötti lezárt határok leküzdésének a szimbóluma lesz. Maga a konténer pedig a globális szolidaritásé, dacára a világszerte növekvő nemzeti bezárkózásnak. Szolidaritást fejez ki annak a tengerésznek a szavaival, amelyeket a konténer másik falára írtak fel: „Belemártod az ujjad a tengerbe, és kapcsolatba lépsz az egész világgal” – teszi hozzá Platz.

Címke