Több mint ezer mérföld sofőr nélkül? Elindult a nagy távolságon közlekedő önvezető teherautók tesztelése USA-ban

A cikk olvasási ideje 3 perc

Az Egyesült Államokban már tart a több mint ezer mérföldes útvonalon az önvezető teherautók tesztelése. A United States Postal Service, a postai szolgáltatást nyújtó szervezet, az automata járművekkel foglalkozó TuSimple rendszerrel közösen teszteli az önvezető teherautókat. A teszt magában foglalja a rakományok szállítását a United States Postal Service elosztóközpontjai Phoenix, Arizona és a texasi Dallas között. 

A teszt program két hétig fog tartani. Ez idő alatt öt fuvart teljesítenek oda és vissza. A teszt során az önvezető teherautók kabinjaiban lesz egy járművezető és egy mérnök is, hogy ha bármilyen vészhelyzet állna elő, akkor tudjon reagálni. Ezeknek a kétszemélyes csapatoknak tehát az a feladata, hogy figyelemmel kísérjék a teherautó működését és biztosítsák az utak biztonságát.

Az önvezető teherautók megoldhatják a szállítmányozási problémákat?

Ahhoz, hogy a Phoenix és a Dallas közötti útvonalat hagyományos módon teljesítsék, két sofőrre van szükség a munkaidők szabályozásai miatt az Egyesült Államokban. Az önvezető teherautók érdekes alternatívák lehetnek.

A TuSimple rendszerrel felszerelt járművek ezt a távolságot ugyanis 22 óra alatt tudják megtenni, ami magában foglalja az éjszakai vezetést is. Az államközi autópályákat használják, amelyek közül az egyik egy olyan folyosó, amelyen keresztül az Egyesült Államok teljes gazdasági tevékenységéből származó rakományok 60 százalékát szállítják. A TuSimple szerint ez egy fontos útvonal lesz számukra, mert már most nagy a kereslet az Arizona és Texas közötti szállításokra.

Érdekes gondolat lehet, hogy mielőtt sokan használnának robo-taxikat, a postai küldeményeiket és csomagjaikat egy automata teherautó szállítaná, ”mondta Dr. Xiaodi Hou, a TuSimple alapítója és elnök-vezérigazgatója.

A USPS tesztek alatt a TuSimple ellenőrzi a teherautó-vezérlő rendszer működését, amely segít a fejlesztésben és a kereskedelmi forgalom növelésében. Az automata teherautók hosszú távú útvonalakon történő bevezetése szintén segíthet a sofőthiány problémájának megoldásában.

Az American Trucking Association (ATA) véleménye szerint 2024-re az Egyesült Államokban a betöltetlen munkahelyek száma elérheti akár a 175 ezret is. Az alkalmazottak megtalálása már most nagyon nehéz, az éjszakai vezetés, a hosszú távok, a vezetőfülke megosztásának szükségessége és a tehergépkocsi sofőrök általános hiánya miatt.

Ezért vizsgálja a United States Postal Service az önvezető járművek használatának lehetőségét, valamint ezzel egyidejűleg csökkentheti az üzemanyagköltségeit és növelheti a flotta használatát a hosszabb munkaidőnek köszönhetően.

A teherautó 1 kilométeres távolságba „lát” el

A TuSimple cég 2015 óta működik San Diego-i központjában, amely a logisztikai iparág számára a 4-es szintű (SAE) automata teherautó-vezérlő rendszereket készíti. A rendszerükkel felszerelt teherautók már közlekednek Arizona és Tucson területén. Képesek a raktárak között önállóan közlekedni, és a kameráiknak köszönhetően akár 1 kilométeres távolságba is ellátnak.

Emiatt, a vállalat azt állítja, hogy sokkal biztonságosabbak, mert gyorsabban reagálhatnak, mint az emberek. Függetlenül az időjárási viszonyoktól, valamint a napszaktól.

Fotó: TuSimple

Címke