TransInfo

A Walmart végrehajtotta az első teljesen elektromos szállítást a Walmart

A cikk olvasási ideje 2 perc

A J.B. Hunt Transport Services, az egyik legnagyobb amerikai szállítmányozó és ellátási lánc üzemeltető végrehajtotta az első teljesen elektromos fuvart, amelyet egy Freightliner eCascadia elektromos teherautóval végeztek el.

Az intermodális fuvar a Walmart hálózat számára 120 mérföldes távolságban egyúttal a háromhónapos tesztidőszak kezdetét is jelenti, amelyek keretében a J.B. Hunt bevezeti az eCascadiát a mindennapos flottaoperációba Los Angelesben. A cég terminálján Los Angelesben telepítésre kerültek a töltőállomások.

Folyamatosan vizsgáljuk az innovatív megoldásokat, mint az eCascadia, hogy javítsuk a flottánk és az operáció fenntartható fejlődését” – mondta Craig Harper, a J.B. Hunt vezetőhelyettese és ügyvezető igazgatója. „Örülünk, hogy tesztelhetjük ezt a járművet, és több gyakorlati tapasztalatot szerezhetünk a teljesen elektromos vontatókkal” – tette hozzá.

A nullás égéstermék-kibocsájtásnak köszönhetően az eCascadia környezetbarát jármű, amely az akkumulátorok teljes feltöltése után 250 mérföldes hatótávval rendelkezik. Ez elegendő távolság a helyi és a regionális elosztási feladatok elvégzéséhez. Az elektromos vontatónak 525 lóerős motorja van. A 80%-os töltöttségi szint eléréséhez alig 90 perc szükséges.

A J.B. Hunt által végzett tesztek a Freightliner programjának, a Customer Experience Fleetnek a részei, amelynek a célja az, hogy segítsen a Daimler Trucks North America ügyfelei számára abban, hogy tapasztalatot szerezzenek az elektromos teherautók bevezetésében a saját tevékenységi körükben.

A Walmart pozitívan tekint a J.B. Hunt tevékenységére. Az üzlethálózat képviselői bíztatják partnereiket és beszállítóikat, hogy olyan tevékenységekbe kezdjenek, amivel csökkentik a CO2-kibocsájtásukat. A J.B. Hunt flottájában már öt közepes méretű elektromos teherautó van, amelyek 2018-ban kerültek a céghez.

Fotó: J.B. Hunt

Címke