Gyakornokok díszítették fel a MAN karácsonyi kamionját

A cikk olvasási ideje 2 perc

Gyakornokok díszítették fel a MAN karácsonyi kamionját

Nem mindenki lehet olyan szerencsés, hogy már december elején meglátogatja őt a Mikulás. Németországban még csak most fog körbejárni, de lehet, hogy még a Mikulás is örömmel váltaná a szánját ilyen teherautóra,  a rénszarvakat meg lecserélné arra az 500 lóerőre, ami a motorháztető alatt dorombol. A gyönyörűen kidíszített MAN TGX Bajorországba látogatott el, és ajándékokat vitt iskoláknak,  óvodáknak és a fogyatékkal élők központjaihoz.

A karácsonyi teherautó december 21-én látogat el a fogyatékkal élőkhöz, óvodákba, iskolákba, klubokba és központokba. Az akció már hagyománynak számít- a teherautó tizenharmadik alkalommal indult el idén.

Man_group Twitter

Mint minden évben, a TGX-t olyan diákok díszítik, akik a MAN gyárában Münchenben dolgoznak. A tehergépkocsi megvilágításához a gyakornokok 240 méter LED-lámpát használtak, amit összesen 300 kötözővel rögzítettek. A pótkocsi karácsonyi motívumot ábrázol Szent Miklósról és segítőiről, no meg persze a rénszarvasairól. A teherautó felületén közel 83 m2 öntapadó fóliát használtak.

Kétségtelen, hogy a teherautó nagyszerű vonzerőt jelent a gyermekeknek és a felnőtteknek, akiket a kampány részeként látogattak el.

A legszebb ragyogás a gyerekek szemében van, amikor a kamionra néznek – írja Gerhard Hilbig, a MAN marketingese, aki a karácsonyi turnét szervezte.

A MAN-nak azonban a raktere  is meglepetést rejt – csokoládét és kis ajándékot tartalmaz mindenkinek.

Legnépszerűbb cikkek
hozzászólások
0 megjegyzés
A felhasználó törölve lett
Legnépszerűbb cikkek