A furgonokat most kevésbé veszik, a kamionokat viszont nagyon

A cikk olvasási ideje 2 perc
|

24.08.2017

Gondolta volna az utakat elnézve, hogy Magyarországon éppen a kishaszon járművek értékesítése csökkent, a nagyoké pedig nőtt? Pedig így van.

A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülte (MGE) és a Carinfo.hu nemrég közölte az MTI-vel az idei autóértékesítési adatokat. A személyautóknál az első fél évben majdnem 16 százalékos a forgalomba helyezések növekedése, és úgy tűnik, hogy a nagy használtautó-behozatali biznisz is lankadni kezdett, az idén ugyanis megint elkezdett nőni az újautó forgalomba helyezések aránya, és a teljes évben ez meghaladhatja akár a 100 ezret is.

A haszongépjárműveknél is akad érdekesség bőven. A kishaszon jármű piacon az első hét hónapban drasztikusnak mondható, 12 százalékos visszaesést mértek, ennek azonban megvan az oka. A tavalyi bázis ugyanis nagyon magas volt, azaz inkább azt lehet mondani, hogy egy kiugróan magas időszak után normalizálódik a helyzet, másrészt az idei adatokban már nincs benne a növekedési hitelprogramban felvett pénzekkel finanszírozott új járművek összessége – hiszen a program befejeződött.

A nagyhaszon járműveknél viszont most nagyon kedvező trend látszik, a tavalyi visszaesés ugyanis megfordult, és az első fél év már 8,5 százalékos növekedést mutatott.

A nehéz pótkocsik piaca nagyon pörög, mintegy 20 százalékkal nőtt tavaly és a bővülés idén is folytatódott. Mindez az alacsony piaci kamatoknak, illetve a megnövekedett fuvarmegbízásoknak és új piaci szereplők megjelenésének köszönhető – áll az MGE közleményében.

Kép: http://images.volvotrucks.com