
Németország: a fuvarszervezők szövetsége élesen bírálja az útdíjemelést és a kormányt
„Az útdíjak emelése semmilyen esetben sem lesz semleges a fogyasztói árak számára” – állapította meg a Bajor Fuvarszervezők Szervezete (Landesverband Bayerischer Spediteuere eV). Itt arra hivatkozik, hogy a német Szövetségi Kormány közzétette a nyilatkozatát a harmadik törvény vonatkozásában, amely az útdíjakra vonatkozó előírásokat változtatja meg.
A cikk olvasási ideje 3 perc
„Az útdíjak emelése semmilyen esetben sem lesz semleges a fogyasztói árak számára” – állapította meg a Bajor Fuvarszervezők Szervezete (Landesverband Bayerischer Spediteuere eV). Itt arra hivatkozik, hogy a német Szövetségi Kormány közzétette a nyilatkozatát a harmadik törvény vonatkozásában, amely az útdíjakra vonatkozó előírásokat változtatja meg.

Az LBS a drasztikus német útdíjemelésekkel kapcsolatban szólalt fel, amelyeket idén decemberre terveznek. Idézzük fel, hogy a német kormány úgy döntött, hogy bevezeti az ún. CO2-kibocsájtási pótdíjat. Tervezik a 3,5 tonnánál nagyobb engedélyezett össztömegű járművekre is kiterjeszteni az útdíjat.
A szervezet megkérdőjelezi a német Szövetségi Digitalizációért Felelős és Közlekedési Minisztérium (BDMV) érveit.
Szemben azzal, amit ott állítanak, a díjak emelése, és a további járművek bevonása nem marad visszhang nélkül. Még ha az egyedi kis termék értéke az eurócent egytizedét teszi ki, mindez akkor is hatással lesz a fogyasztói árakra” – mondja az LBS ügyvezető igazgatója, Sabine Lehmann. „Ez az üzleti ismeretek alapja” – tette hozzá.
Még a közlekedési tárca által idézett TRIMODE-kutatás is azzal számol, hogy az útdíj részesedése a szállítási költségekben biztosan megnövekszik az útdíj emelése következtében. Az összegek eltérőek a szállított áru mennyiségéről és a távolságtól függően. Az LBS nézőpontja szerint nem lehet azt mondani, hogy a növekedésnek nincs jelentősége tekintettel az állítólag nem jelentős árnövekedésre.
A kormányzat „elszakadt a valóságtól”
Az, hogy a költségnövekedés eloszlik majd, mivel nem jelentős, a valóságtól elszakadt megközelítésről tanúskodik (a kormány részéről – a szerk.). Az emelés miatt az érintett cégek nyeresége csökken, így azokat átterhelik az áruk és szolgáltatások vásárlóira” – mondja Lehmann.
„Így volt ez eddig is, és így lesz a jövőben is. Rendszerint jönnek az áremelések, mivel a gyártók átterhelik a többletköltségeket. Akkor a joghurt csomagolása már nem 0,1 cent, hanem 5 lesz.”
Lehmann felhívja a figyelmet arra is, hogy az útdíjemelés hatása eltérő lesz a típustól függően, hogy nyersanyagról, félkész termékekről, alkatrészekről vagy csomagolásokról lesz szó, amelyek többletköltsége összeadódik. Átruházásra fognak kerülni a logisztikai ágazat részéről, valamint annak az ügyfelei részéről az iparból és a kereskedelemből a fogyasztókra
A hozzájárulásunk a jobb klímavédelemhez és az alacsonyabb CO2-kibocsájtáshoz nem kérdőjelezhető meg. Tudatában vagyunk, hogy szembe kell néznünk ezzel a kihívással, és elfogadnunk azt. Megértjük azt is, hogy a német közlekedési rendszer modernizálásához többletforrásokra van szükség, különösen a nem eléggé finanszírozott, környezetbarát vasúti szállítási rendszer esetében. Az alapvető tisztességesség eleme a politikában azonban az, hogy ne bagatellizáljuk a törvényi és végrehajtási rendelkezések következményeit, és nem tegyünk úgy, mintha semlegesek lennének a költségek szempontjából” – emeli ki Lehmann.
„Mindenki, aki tagadja a magasabb adók és díjak hatását a fogyasztók pénztárcájára, nem növeli a politikai lépés elfogadottságát, ellenben áremelkedéshez vezet, amely hosszú távon félrevezetik a fogyasztókat, vagy gyanút ébresztenek bennük” – teszi hozzá az LBS igazgatója.