A járművezető rekordhosszú túlvezetése, és a nevetségesen alacsony büntetés érte. A közlekedési felügyelet szeretne szigorúbban büntetni, de nem teheti.

A cikk olvasási ideje 4 perc

A járművezető rekordhosszú túlvezetése, és a nevetségesen alacsony büntetés érte. A közlekedési felügyelet szeretne szigorúbban büntetni, de nem teheti.

Két járművezetőt kaptak el a felügyelők, akik autószállító trélert vittek, a munkaidőre vonatkozó szabályok súlyos megszegésével. Egyikük különösen meglepte a felügyelőket – 36 órán keresztül vezette a járművet pihenő nélkül.

A nagy-lengyelországi közlekedési felügyelet már régen nem látott ekkora vétséget – ismeri be a felügyelet a közleményben.

A munkaidőre vonatkozó szabályok súlyos megsértésén kívül a járművezetők még több más szabályt is megsértettek: az egyik vezetőnek nem volt érvényes vizsgája a pótkocsira, amelyet vitt, ezen felül mindketten „a vasárnapi, 12 tonnánál nagyobb tömegű járművek közlekedési tilalmának ellenére vezették járművűket”.

Mindkét kamionos büntető bírságot kapott, a szállítmányozók esetében pedig közigazgatási eljárás indul. A közlekedési felügyelet számítása szerint az összes vétségért az első munkaadó 14.000 zlotyira (kb. 1.000.000 forint) bírságra számíthat, a második pedig 52.000 zlotyira  (kb. 3.9000.000 forint)!

A törvény azonban 12.000 zlotyira (kb 920 ezer forint) korlátozza az egyszerre kiszabható büntetés mértékét – teszi hozzá a felügyelet, és hozzá teszik, hogy ez egy újabb kiszúrt ügy a régióban az utóbbi időben, amikor a teherautó-vezetők több kártyával közlekedtek.

Fotó: ITD

Bírság helyett elvenni a jogosítványt?

A bírság felső határának megszüntetése vajon megoldaná a munkaidővel kapcsolatos szabályok megsértését? Maciej Wroński, a Transport Logistyka Polska munkaadói szövetség szerint nem feltétlenül.

A kiszabott pénzbírások korlátjának megszüntetése egyedül az államkincstár bevételein javítana, de a jogkövetésre gyakorolt befolyása minimális lenne. Hatékonyabb szankció lenne a jogosítvány ideiglenes bevonása. Ez a büntetés túl nagy személyes kockázatot jelentene a járművezetőnek. A vezetési jogosultság megszűnése ugyanis az addigi munka elvesztését jelentené. Annak a munkának az elvesztését, amelyre a járművezetők panaszkodnak, de objektíven még mindig lényegesen magasabb keresetet biztosítanak, mint más szakmák – kommentálja.

– A másik dolog a büntetések elkerülhetetlensége. Akkor, amikor a lengyel utakon az ellenőrzés a határon túl regisztrált járművekre irányul, a lengyel járművezetők általi szabálysértéssel való lebukás valószínűsége viszonylag alacsony – teszi hozzá.

Örülnék, ha a lengyel szervek azon személyekkel, cégekkel és műhelyekkel is foglalkoznának, amelyek segítenek a tachográfok manipulálásában, pl. kapcsolók beépítésével, vagy olyan programok eladásával, amelyek megzavarják a jármű fedélzeti berendezéseinek a működését. Az ezen alanyok által kínált szolgáltatások felhasználása nélkül a munkaidőre vonatkozó szabályok megsértése nagyon nehéz lenne, mi pedig nagyobb biztonságban éreznénk magunkat az útjainkon – foglalja össze.

A TLP elnöke biztosít, hogy a szövetség egyértelműen amellett foglal állást, hogy védjék a piacot a tisztességtelen versenytől, mint amit a munkaidő meghamisítása kétségtelenül jelent. Kritizálja azonban a büntetések emelésének ötletét, sőt, azt is, hogy a menet ideje szerint tegyenek közöttük különbséget.

Fotó: ITD

Néhány perc vagy néhány óra?

Közben ezek az ötletek már megjelentek. A legutóbb Oroszországban, ahol éppen egy törvénymódosítási tervezetet tárgyalnak a szállítmányozási törvénnyel kapcsolatban. Abból indul ki, hogy mind a járművezetőt, mind a szállítmányozót eltérő bírság fenyegetné, ha a munkaidőt 10 perccel lépi túl, és más, hogyha hosszabb idővel (mondjuk egy vagy két órával). A javaslat mellett azzal érvelnek, hogy előfordul, hogy a járművezetőnek néhány perccel túl kell lépnie a munkaidejét, például amikor parkolót keres. A hivatalnokok véleménye szerint ilyenkor nem kellene annyira szigorúan büntetni.

Egyelőre minden munkaidő-túllépésért így is kivételesen keveset fizet a járművezető ott, mert 1000 és 3000 rubel között (5-15.000 forint), míg a munkaadó 5-10.000 rubelt (22.500-45.000 forint).

Hasonló megoldást, vagyis a büntetés mértékének az időtúllépés mértékétől va függővé tételét alkalmazzák már például Németországban. Ott a Bírságok Katalógusa a pihenőidő több, mint 9 órával való megrövidítéséért 30 euró bírságot ír elő minden megrövidített óráért” – mondta el Marcus Parczanny, rendőrfőkapitány Hofban, Bajorországban a két spanyolországi járművezető története kapcsán, akik „megfeledkeztek” a 45 órás rendszeres pihenőről.

Fotó: ITD

Legnépszerűbb cikkek
hozzászólások
0 megjegyzés
A felhasználó törölve lett
Legnépszerűbb cikkek