A teljes ellátási cél optimazilásása a magyar fejlesztésű Webeye célja

A cikk olvasási ideje 2 perc

A járműkövető rendszerek fejlesztésével foglalkozó WebEye Telematics Group a következő 5-10 évben jelentős átalakulást prognosztizál a logisztikai iparágban.

A magyar alapítású és tulajdonú, fóti központtal rendelkező vállalat MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a magyarországi piacon regisztrált közel félmillió tehergépjármű legtöbbjében már működik valamilyen telematikai rendszer, a WebEye törekvései ezért globális irányba mutatnak. Az idén Lengyelországban, Romániában és a balkáni államokban számítanak ugrásszerű, azaz akár 20 százalék fölötti növekedésre a logisztikai innováció területén.

Tachográf alapú napidíj és barátai

A cégcsoport 2017-ben mintegy 6000 új végpontot, azaz járművet és állomást vont be hálózatába, bővítette mobilos és tableten elérhető flottakövetési szolgáltatásainak körét.

Tavaly egyebek közt bevezették a tachográf alapú külföldi napidíj követését, a német PTV Grouppal kötött együttműködés alapján útvonal optimalizálásra adnak lehetőséget a WebEye szolgáltatásán belül, emellett megnyerték a Fan Courier román fuvarozó vállalat 1500 kamiont érintő tenderét, valamint stratégiai partnerséget alakítottak ki a Waberer’s-Szemerey Logisztikával – emelte ki Tóth Levente, a WebEye Telematics Group nemzetközi kereskedelmi igazgatója.

Mit tud a Webeye?

A fóti vállalat fő profilja olyan komplex telematikai alkalmazások fejlesztése, amelyek segítségével fuvarozó, szállítmányozó és logisztikai partnereink hatékonyabban szervezhetik munkafolyamataikat, valamint gazdaságosabban használhatják fel erőforrásaikat.

A WebEye közlekedésinformatikai megoldásai többek között a járművek üzemi paramétereinek széleskörű elemzésére, a gyors és hatékony kommunikációra, valamint az üzemanyag felhasználás csökkentésére irányulnak. A rendszer segítségével megteremthető a gazdaságos, és környezetkímélő flotta üzemeltetés, továbbá a járműflottával rendelkező vállalatok tevékenységeinek menedzseléséhez elengedhetetlenül szükséges átláthatóság.

A közlekedésinformatikai társaság célja olyan komplex, többszintű szemléleten alapuló rendszer kialakítása, amely lehetővé teszi a teljes ellátási lánc optimalizálását, tevékenységi körtől függetlenül. .

Fotó: Pixabay

Címke