TransInfo

A Waberer’s vezér nem zárja ki a flottacsökkentés lehetőségét

A cikk olvasási ideje 4 perc

A Waberer’s közzétette a cég 2018-as évének negyedik negyedévi pénzügyi eredményeit. A társaság bevételei mind az utolsó negyedévben (6,1 százalékkal), mind az elmúlt évben (1,9 százalékkal) csökkentek. Ezért a vállalat új elnöke, Robert Ziegler (a képen) számos mélyreható változást tervez, amelyek a jövedelmezőség helyreállítását célozzák. Az egyik lehet ezek közül a flotta csökkentése.

A Waberer’s bevétele 2018 negyedik negyedévében 4%-kal nőtt, így 186 millió euróra emelkedett, olvashatjuk  a pénzügyi jelentésben. A közlemény szerint a bevételek növekedését az árváltozás stratégiájának köszönhetően sikerült elérni, ami mind a nemzetközi, mind a regionális közlekedési szegmensben az átlagos árak növekedéséhez vezetett. És bár a teherautók kapacitása 7 százalékkal nőtt az elmúlt évhez képest, e kapacitások kihasználásának csökkenése ellensúlyozza a megnövekedett árak hatását.

A pénzügyi beszámolóban a Waberer’s arról ír, hogy az európai gazdasági környezetet a negyedik negyedévben lassulás jellemezte, mivel egyes országok GDP-je csekély, vagy éppen negatív növekedést mutatott ebben az  időszakban. Emellett a fuvarozási szolgáltatások iránti kereslet csökkenéséhez hozzájárultak a gépjárműipari ágazat egyes gyáraiban előforduló leállások is, az összipari termelés pedig 2-4%-kal zsugorodott a negyedik negyedévben.

Az európai fuvarozási ágazat kapacitásbőségére vonatkozó mutatók romlottak, becslések szerint 2017 azonos időszakához képest akár 6%-kal is visszaeshettek az európai fuvarozási piac árai. A belföldi gazdasági környezet azonban továbbra is kedvező maradt: 2018 negyedik negyedévében a GDP 5%-kal, az ipari termelés és a kiskereskedelem pedig ehhez hasonló mértékben bővült

A növekvő költségek befolyásolták az eredményeket

A társaság pénzügyi helyzetét hátrányosan befolyásolták az árfolyamingadozások is. Mindezek miatt a vállalat végső pénzügyi eredménye nem lenyűgöző – 2018 negyedik negyedévében 1,5 millió eurós veszteség.

A közvetlen bérköltség, juttatások, járulékok, amelyek elsősorban a járművezetők javadalmazásából állnak, az előző év azonos időszakához képest 13%-kal 32 millió euróra emelkedtek 2018 negyedik negyedévében. Kilométerenként számítva a járművezetői bérek a nemzetközi szegmensben átlagosan 8%-kal, a regionális szegmensben 24%-kal emelkedtek.

Az üzemanyag költségek 2018 utolsó negyedévében 12%-kal 33 millió euróra emelkedtek. A növekmény tükrözi az átlagos üzemanyagárak nemzetközi és a regionális szegmensben látott rendre 11%-os és 17%-os emelkedését az előző év azonos időszakához képest, amelyet kiegészített a magasabb kilométerszám és az üzemanyagfogyasztásban elért megtakarítás egymást ellentételező hatása.

2018 kétségkívül egy kihívásokkal teli év volt a Waberer’s számára. A Társaság az év során fokozódó költségnyomással szembesült, másrészről az év második felében kapacitástöbblet terhelte működését. A Társaság így alacsonyabb nyereséghányaddal és a komplett rakományok európai piacán gyorsan változó, versengő környezettel nézett szembe. – jelentette ki Robert Ziegler, aki mindössze két hónapja vezeti a Waberer’s-et.

A flotta csökkentése nem zárható ki

Ziegler február 1-én ült az elnöki székbe, Lajkó Ferenc után. A vállalat átvételét követő első hetekben felügyelte a rövid távú intézkedéseket, amelyek a vállalat jövedelmezőségének a lehető leghamarabb történő helyreállítására irányultak. Majd elkezdte kidolgozni a hosszabb távú terveket.

Nyilvánvalóvá vált számomra, hogy a Waberer’s-ben mélyebb változásokra is szükség van, amelyet örömmel vezetek majd.

Waberer’s elnök szerint a rövid távú intézkedések legfontosabb eleme a veszteséget okozó tényezők csökkentése, ami a járműállomány jobb kihasználtságát is jelenti.

Több mint 300 kamion megrendelését állítottunk le, és készek vagyunk további flottacsökkentést végrehajtani, amennyiben a gépjárműállomány profitabilitása nem javul eléggé.

A vállalat alapos költségelemzést is végzett annak felmérése érdekében, hogy van-e lehetőség további optimalizálásra (különösen a tranzit- és az üzemanyagköltségek terén).

Stratégiai változások lesznek

A vállalat vezetője úgy összegezte az eddigieket, hogy a rövid távú intézkedések nem elegendőek a fenntartható fejlődés és a vállalat növekedési pályára való visszatéréséhez.

Több olyan strukturális problémát is azonosítottunk, amelyek miatt a mai változó piacon nem lehetünk igazán versenyképes szereplők, – szögezte le Ziegler.

Véleménye szerint a Waberer üzleti ajánlata túl nagy mértékben támaszkodik saját flottájára. Jobb egyensúlyt kell teremteni a saját tulajdonú és a szerződéses szállítási kapacitás között. „A 2019-es év az átalakulás éve lesz a Waberer’s számára” – összegzi Ziegler.

Fotó: Waberer’s

Címke